Zöld Kakadu - színházrendező vizsga az SZFE-n
2024 február 15., csütörtök 15:00.
Molnár Kristóf harmadéves színházrendező hallgatóval beszélgettünk a Zöld Kakadu című vizsgaelőadásának próbáján. Az érdeklődők áprilisban tekinthetik meg az előadást.
Arthur Schnitzler: Zöld Kakadu
Hugo von Hofmannsthal „lelkünk színjátékának” nevezte a tudat és a tudatmélységek schnitzleri ábrázolását. Sigmund Freud, a lélekelemzés prófétája úgy vélekedett, hogy amit ő a tudomány eszközeivel felderített, azt Arthur Schnitzler a művészet eszközeivel tudja az olvasók és a nézők élményévé tenni. De hát Hofmannsthal is, Freud is személyes jó barátja volt a botránykeltő gégeorvosnak. Schnitzler ugyanis tekintélyes gégegyógyász volt, és egy időben az ideggyógyászatban, illetve az ezzel kapcsolatos lélektanban is elmerült – alighanem Freud hatására. Schnitzler útja úgy vezetett a meghökkenésektől az osztrák irodalom klasszikusaiig, hogy sokáig a felháborodás és az elragadtatás kereszttüzében emelkedett sikerek és zajos bukások között egyre magasabbra az irodalmi köztudatban. Legjobb, legszebb történelmi játéka A Zöld Kakadu című hosszú egyfelvonásos. Párizsban játszódik 1789. július 14-ének éjszakáján. A Zöld Kakadu egy párizsi lokál, valahol a Tér (más nevén Bastille) környékén. Aki idejár (főképp az elit, az arisztokrácia), azért teszi, hogy sehol másutt nem tapasztalható idegborzolásban, ínycsiklandozásban részesüljön. A Zöld Kakadu színészei ugyanis a felső tízezerrel kapcsolatos (vagy annak kárára elkövetett) brutális történeteket adnak itt elő, direktben, olykor rögtönzésszerűen, vakmerően, a színpadi jólneveltségre fittyet hányva. Szexuális bűncselekményt, tolvajlást, gyilkosságot… Alig lehet tudni, hogy mi a valóság és mi a játék; hiszen a művészeket alig lehet megkülönböztetni az alvilág szereplőitől. És játszódik mindez 1789. július 14-ének estéjén.
Interjú
Mikor és hol ismerkedtél meg a művel?
A Színházi Olimpia után Vidnyánszky Attila kiadta, hogy keressek egy egyfelvonásost és vonjam be a kaposvári osztályát. A nyár vége így darabkereséssel telt. Ez úgy zajlik, hogy beszélek Géza bátyámmal (Bodolay Géza), Szilágyi Bálint barátommal és alkotótársammal valamint édesanyámmal, aki magyartanár. Elolvastam többet, saját anyagaim közül is keresve, és végül a Bálint által ajánlott Schnitzler-mű győzött; egyszerűen kiragyogott a többi közül. Én nagyon szeretem Agatha Christie-t, annak a hangulatát is idézte, mégis egy modern és végtelenül izgalmas formában. Alig kellett húzni belőle valamit, annyira tökéletesen van megírva.
Mi a darab legfontosabb üzenete?
A legtöbb ember azt hiszi, ő majd meg fogja úszni. A Bastille ostromának estéjén, amely szimbolikus este lett, bár csak egy maroknyi embert szabadítottak ki, a nemesek a Zöld Kakaduban még mindig azt hiszik, nem lesz probléma. A valóság elől való menekülés, a ki nem mondott szavak, a felelősségvállalás hiánya korokon átívelő probléma. Az emberek azt hiszik, belemenekülhetünk különböző hazugságokba, függőségekbe, és nem igazán veszik észre, hogy a rossz az ajtónkon kopogtat. Felhívnám a figyelmet Lukács Ádám (Prospère) második jelenet elején elhangzott monológjára, melyet ő maga írt. Sok igazság van benne.
Miért érzed aktuálisnak ezt az 1900-as évek elején megjelent művet?
Körülvesz minket egy negatív energiákkal teli világ. A színházi szakmában is alig látok boldog alkotófolyamatot. Emellett háborúk vannak, valamint elég komoly népvándorlási hullám és társadalmi átalakulás. A Külügyi Intézetben is dolgoztam, ahol anno konkrét statisztikákat néztünk erről. A díszletben szereplő falak megmutatják, hogyan kúszik be az életünkbe sokkezű polipként a hatalom és az elnyomás, vagy annak egy szelete, szimbóluma, a Zöld Kakadu vendégei pedig szerepekbe, színjátszásba menekülnek, hogy ne kelljen mindezzel szembenézniük. A valóság játék, a játék valóság. Alvilági figurák és jakobinusok feszülnek a nemesekkel, s őket szolgálják ki jelenetekkel. A történet vége tanulságos és talán mutatnunk is kell egy kis reményt, hogy a francia forradalom és az ehhez hasonló események egy-egy lépést jelenthetnek előre, miközben a véráldozatokból tanulnunk kellene.
Hogy telt a próbaidőszak?
Azt gondolom én is és a teljes csapat is az utolsó csepp izzadságunkig dolgoztunk. 17 embert 5 különböző osztályból összeszervezni kihívás volt. Egészen lenyűgöző csapat jött össze; ha 5-en voltunk, akkor is hasznos munka zajlott. Nem véletlen: az elérhető kedvenceimet hívtam az egyetemekről, így egy elitcsapat jött létre. Olvasópróbával kezdtünk a Nemzetiben, ezt 2-3 hét elemzés követte, majd csapatépítő mozgásgyakorlatok Cserháti Gergely vezetésével. Ezután átköltöztünk az Eiffelbe, és előfordult, hogy egyszerre 3-4 termet vettünk igénybe: táncpróbák és énekórák is zajlottak. Végül elsején átköltöztünk az Ódry Padlásra és kinyitottuk a kapukat. Emellett Székely László és Tóth Kázmér újfent emberfeletti gesztusokkal segítettek, hogy le tudjam szűkíteni a különbséget egy nagyszínpadi előadáshoz képest. Azt gondolom, a díszlet szinte bárhol megállná a helyét, sőt a jelmez és a körülmények is adottak voltak a válogatottamnak.
Először rendeztél ilyen nagy apparátusú előadást. Mennyire volt nehéz feladat?
Egyelőre valahogy ezek a nagy feladatok találtak meg eddig is. A MOM Kulturális Központ nagyszínpada, az Eiffel, a nemzetis vizsgák, de akartam egy ennél is nagyobb szeletet szakítani. Ez már érezhetően a határaimat feszegette. Ebben benne volt a bukás lehetősége, de hiánypótlónak is tartottam, hogy összeverbuváljam a felsőbb éveseket és a kedvenceimet, hogy szívből dolgozzunk. Együtt dolgozott a HDG-, a Zsótér- és a Vidnyánszky-osztály, s még a külsősök és az első évfolyam is. Azt hiszem a végére egy valódi család lett őszinteséggel, bátorsággal, pozitív gondolatokkal, és a darabot is nyugodt szívvel helyezem a hallgatók kezébe – természetesen a felügyeletemmel. Ezzel együtt biztos vagyok benne, hogy az életem legnehezebb próbaidőszaka volt, ennyi ember összeszervezése miatt. Ennyi ember, ennyi helyről soha nem szerepelt rendezővizsgában és azt éreztem, ha ezt össze lehet valahogy hozni, azzal magasra lehet tenni a lécet. Sokat nem aludtunk, maradjunk annyiban.
Milyen rendezői attitűddel dolgoztál? Inkább műhelymunka volt a színészhallgatókkal, vagy volt egy egyértelmű víziód, amit következetesen megvalósítottál?
Ha olyan színészeid vannak, mint Lukács Ádám, Bukovszky Orsi, Atlasz Barnabás, Rákos Olivér, Juniki Noémi, Pigler Emi, Major Irma, Kerék Benjámin, Bognár Bence, Puskás Balázs, Winkler Jakab Tamás és sorolhatnám végig. Nem kérdés, hogy irányokat mutatok, ugyanakkor hagyom, hogy ők is megtalálják a saját megoldásukat. Másrészről volt, akivel már másfél éve együtt akartam dolgozni és élveztem is kicsit – vagy inkább nagyon –, hogy most az én csapatomban vannak. Én mindenkivel leültem beszélni arról, hogy honnan hova tartunk, mindenkinek kielemeztük a karakterét, majd ezeket ők keltették életre a segítségünkkel. Vannak mozgások, amik katonás rendet igényelnek, de a többiben csak ajánlatokat teszek, és amennyiben a színész úgy dönt, hogy nem ért egyet a javaslattal, azt tiszteletben tartom – a lényeg csak az, hogy hozzon jobbat az előbbinél.
Ez az alkotói folyamat számomra több színésszel is hatalmas találkozás volt, mert elképesztően kreatív és tehetséges emberek, akik Magyarország bármely színházába megállnák a helyüket. Ha valaki nem hiszi el, nézzék meg az előadást, vagy bármelyik másik előadásukat. Lukács Ádám volt az, aki szinte az elsőtől az utolsó próbáig velem volt és zárásig beszélgettünk a díszletben. Igazi csapatkapitányként állt helyt, de véleményem szerint Atlasz Barna is tud mutatni valami újat és nagyon fontosat magából. Orsi márkinéje, Rákos Olivér hercege, Puskás Balázs csavargója is eddig nagy kedvenc, de amit Noémi is mutatott a próbaidőszakban az lenyűgöző. Fontos, hogy a továbbiakban is megtartsák ezt a koncentrációt és akkor nem lehet nagy baj. Én egy dologgal tartozom nekik, ahogy az olvasópróbát is kezdtem: egy nagy köszönömmel, amiért ez létrejöhetett.
Egyéb hírek
SZFE-s hallgatók a 37. OTDK Művészeti és Művészettudományi Szekciójában
Idén is megrendezik az ország legnagyobb felsőoktatási, tudományos programsorozatát, az Országos Tudományos Diákköri Konferenciát (OTDK), amelynek zsűrijében az SZFE 6 oktatója is részt vesz, valamint egyetemünk 22 hallgatója képviselteti magát pályamunkáival.
Interjú Kozma Veronikával
Az SZFE végzős prózaiszínművész-hallgatója arról mesél, hogyan formálták művészi gondolkodását a családi hatások, a kezdeti bizonytalanságok, majd a fokozatosan érlelődő elköteleződés. Szó esik a színház iránti szenvedélyéről, a mesterek inspiráló erejéről, valamint arról, hogyan látja saját jelenlegi helyét a szakmában.
Hallja-e a színház a segélykiálltásokat? - Theodórosz Terzopulosz üzenete a Színházi Világnap alkalmából
A Színházi Világnapot a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) közgyűlésének határozata alapján 1962 óta tartják március 27-én annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a párizsi Nemzetek Színházának évadnyitója. Ezen alkalomból minden évben felkérik a világszínház valamelyik jelentős alkotóját, hogy fogalmazza meg üzenetét a művészek és a közönség számára, melyet ezen a napon felolvasnak a színházi előadások előtt. Az idei év üzenetét Theodórosz Terzopulosz görög színházigazgató, tanár, író, a Színházi Olimpia ihletője és a Nemzetközi Színházi Olimpiai Bizottság elnöke fogalmazta meg. Költői szövegének legfőbb kérdése az, hogy képes-e a színház a társadalmi traumákat megvilágítani, a másik embertől és az idegentől való félelmeinket enyhíteni.
Interjú Csáki Benedekkel
Már 13 évesen tudta, hogy a fizikai színház az ő útja. Egy gyulai próbán találkozott először Horváth Csaba munkamódszerével és azóta is elkötelezett a színház iránt. Számára az egyetem nem csupán szakmai fejlődést jelentett, hanem olyan közösségi élményt is, ami miatt igazán érdemes színházat csinálni. Végzős hallgatóinkkal készített interjúsorozatunkban ezúttal Csáki Benedeket mutatjuk be.
Színészlegendák nyomában: múlt és jelen találkozása a színpadon – Interjú Pápai Erikával
Rendhagyó előadással tisztelegtek a magyar színjátszás ikonikus alakjai előtt az SZFE harmadéves prózaiszínművész szakos hallgatói, akik Mensáros László, Domján Edit, Tolnay Klári, Soós Imre és társaik küzdelmeit, valamint művészi örökségét jelenítették meg Színészportrék címmel. A próbafolyamatról a rendezővel, Pápai Erika színművésszel, zenés színészi gyakorlat oktatónkkal beszélgettünk.
Nagy siker a Fejes Szabolcs rendezésében bemutatott Liliom
Molnár Ferenc klasszikusát a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves rendező szakos hallgatója, Fejes Szabolcs állította színpadra a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán. A fiatal rendező, aki a hallgatói évek során már több produkcióval is bemutatkozott, ezúttal a Liliomot tette sajátos látásmóddal és különleges rendezői koncepcióval személyessé és aktuálissá.
Antifilozófusok az SZFE-n
A Színház- és Filmművészeti Egyetem, valamint a L’Harmattan Kiadó közös kiadásában megjelenő SZFE Könyvek sorozat új kötete Kocziszky Éva Antifilozófusok II. Radikális gondolkodás a művészet tükrében című műve. A nemrég megjelent monográfia tudatosan is törekszik a közérthetőségre, így az SZFE másod- és harmadéves dramaturgjai a könyvben szereplő gondolatokra reflektálva kísérletet tettek arra, hogy élménypedagógiával színre vigyék a könyvben szereplő filozófusok gondolatait.
„A színház komplexitása fogott meg” – Interjú Ferenczy-Nagy Boglárkával, az SZFE végzős hallgatójával
Az ókori görög drámák inspirálják, saját darabjaiban pedig a mai társadalmi kérdéseket boncolgatja. Végzős hallgatóinkat bemutató sorozatunkban most fizikai színházi rendező és koreográfus szakos hallgatónk, Ferenczy-Nagy Boglárka mesél művészi útjáról, egyetemi éveiről és jövőbeli elképzeléseiről.
