Zöld Kakadu - színházrendező vizsga az SZFE-n

Arthur Schnitzler: Zöld Kakadu

Hugo von Hofmannsthal „lelkünk színjátékának” nevezte a tudat és a tudatmélységek schnitzleri ábrázolását. Sigmund Freud, a lélekelemzés prófétája úgy vélekedett, hogy amit ő a tudomány eszközeivel felderített, azt Arthur Schnitzler a művészet eszközeivel tudja az olvasók és a nézők élményévé tenni. De hát Hofmannsthal is, Freud is személyes jó barátja volt a botránykeltő gégeorvosnak. Schnitzler ugyanis tekintélyes gégegyógyász volt, és egy időben az ideggyógyászatban, illetve az ezzel kapcsolatos lélektanban is elmerült – alighanem Freud hatására. Schnitzler útja úgy vezetett a meghökkenésektől az osztrák irodalom klasszikusaiig, hogy sokáig a felháborodás és az elragadtatás kereszttüzében emelkedett sikerek és zajos bukások között egyre magasabbra az irodalmi köztudatban. Legjobb, legszebb történelmi játéka A Zöld Kakadu című hosszú egyfelvonásos. Párizsban játszódik 1789. július 14-ének éjszakáján. A Zöld Kakadu egy párizsi lokál, valahol a Tér (más nevén Bastille) környékén. Aki idejár (főképp az elit, az arisztokrácia), azért teszi, hogy sehol másutt nem tapasztalható idegborzolásban, ínycsiklandozásban részesüljön. A Zöld Kakadu színészei ugyanis a felső tízezerrel kapcsolatos (vagy annak kárára elkövetett) brutális történeteket adnak itt elő, direktben, olykor rögtönzésszerűen, vakmerően, a színpadi jólneveltségre fittyet hányva. Szexuális bűncselekményt, tolvajlást, gyilkosságot… Alig lehet tudni, hogy mi a valóság és mi a játék; hiszen a művészeket alig lehet megkülönböztetni az alvilág szereplőitől. És játszódik mindez 1789. július 14-ének estéjén.

Először rendeztél ilyen nagy apparátusú előadást. Mennyire volt nehéz feladat?

Egyelőre valahogy ezek a nagy feladatok találtak meg eddig is. A MOM Kulturális Központ nagyszínpada, az Eiffel, a nemzetis vizsgák, de akartam egy ennél is nagyobb szeletet szakítani. Ez már érezhetően a határaimat feszegette. Ebben benne volt a bukás lehetősége, de hiánypótlónak is tartottam, hogy összeverbuváljam a felsőbb éveseket és a kedvenceimet, hogy szívből dolgozzunk. Együtt dolgozott a HDG-, a Zsótér- és a Vidnyánszky-osztály, s még a külsősök és az első évfolyam is. Azt hiszem a végére egy valódi család lett őszinteséggel, bátorsággal, pozitív gondolatokkal, és a darabot is nyugodt szívvel helyezem a hallgatók kezébe – természetesen a felügyeletemmel. Ezzel együtt biztos vagyok benne, hogy az életem legnehezebb próbaidőszaka volt, ennyi ember összeszervezése miatt. Ennyi ember, ennyi helyről soha nem szerepelt rendezővizsgában és azt éreztem, ha ezt össze lehet valahogy hozni, azzal magasra lehet tenni a lécet. Sokat nem aludtunk, maradjunk annyiban.

Milyen rendezői attitűddel dolgoztál? Inkább műhelymunka volt a színészhallgatókkal, vagy volt egy egyértelmű víziód, amit következetesen megvalósítottál?

Ha olyan színészeid vannak, mint Lukács Ádám, Bukovszky Orsi, Atlasz Barnabás, Rákos Olivér, Juniki Noémi, Pigler Emi, Major Irma, Kerék Benjámin, Bognár Bence, Puskás Balázs, Winkler Jakab Tamás és sorolhatnám végig. Nem kérdés, hogy irányokat mutatok, ugyanakkor hagyom, hogy ők  is megtalálják a saját megoldásukat. Másrészről volt, akivel már másfél éve együtt akartam dolgozni és élveztem is kicsit – vagy inkább nagyon –, hogy most az én csapatomban vannak. Én mindenkivel leültem beszélni arról, hogy honnan hova tartunk, mindenkinek kielemeztük a karakterét, majd ezeket ők keltették életre a segítségünkkel. Vannak mozgások, amik katonás rendet igényelnek, de a többiben csak ajánlatokat teszek, és amennyiben a színész úgy dönt, hogy nem ért egyet a javaslattal, azt tiszteletben tartom – a lényeg csak az, hogy hozzon jobbat az előbbinél.

Ez az alkotói folyamat számomra több színésszel is hatalmas találkozás volt, mert elképesztően kreatív és tehetséges emberek, akik Magyarország bármely színházába megállnák a helyüket. Ha valaki nem hiszi el, nézzék meg az előadást, vagy bármelyik másik előadásukat. Lukács Ádám volt az, aki szinte az elsőtől az utolsó próbáig velem volt és zárásig beszélgettünk a díszletben. Igazi csapatkapitányként állt helyt, de véleményem szerint Atlasz Barna is tud mutatni valami újat és nagyon fontosat magából. Orsi márkinéje, Rákos Olivér hercege, Puskás Balázs csavargója is eddig nagy kedvenc, de amit Noémi is mutatott a próbaidőszakban az lenyűgöző. Fontos, hogy a továbbiakban is megtartsák ezt a koncentrációt és akkor nem lehet nagy baj. Én egy dologgal tartozom nekik, ahogy az olvasópróbát is kezdtem: egy nagy köszönömmel, amiért ez létrejöhetett.