Selmeczi Györggyel, az ötödéves zenés színművész osztály osztályvezetőjével beszélgettünk az Operett-maraton különleges kihívásáról.
Különleges kihívás előtt áll a végzős zenés színművész osztály. Miről is van szó pontosan?
Körülbelül 15-18 éve a zenés színész osztályokban az SZFE-n mindig is volt kutatómunka, egyfajta pragmatikus kutatása egy műfajnak, jelen esetben az operett műfajának elmélyült kutatásáról beszélünk. Az operett egy olyan különleges műfaj, ami nagyon erősen beágyazódott a magyar színháztörténeti hagyományba és amely bővülése borzasztóan kétarcú. Tudjuk jól, hogy színházlátogatóknak egy része irtózik tőle, míg a másik része rajong érte. Itt állunk egy hallatlanul tehetséges zenei anyaggal és az esetek elég nagy részében izgalmas, érdekes és vonzó dramaturgiai felépítéssel és mégse tudunk vele igazából mit kezdeni.
Kettős tanulságot tudunk a tényekből levonni: egyrészt a műfaj valóban megújulásra szorul, és ez vitathatatlan. Másrészt látszólag ellentmondó következtetés, hogy a műfajt saját stílusának a megértése és rekonstrukciója nélkül nem lehet megújítani. Az utóbbi 2 – 3 zenés színész osztály, melyek zsúfolva voltak különleges tehetségű fiatalokkal, eljutottak oda, hogy alternatívákat állítsanak a színházi gyakorlat elé. A cél, hogy megújulást kínáljanak, olyan stiláris és művészi megoldásokat, amelyek közelebb hozzák korunkhoz az operett műfajának formanyelvét. A most végzős osztály különösen nagy dologra vállalkozott, hiszen operett típusokat raknak egymás mellé. Öt emblematikus operettet: a bécsi operett egyik csúcsát a Cigánybárót, a francia operett egyik csúcsát a Szép Helénát, az angol operett csúcsát a Mikádót, a Bécs- Budapest operettnek az egyik sztár darabját a Víg özvegyet, és a Bál a Savoyban című Ábrahám-operettet, melynek érdeme a jazz beemelése a zenei anyagba.
Pontosan milyen új formát kell elképzelnünk?
Mindegyikből készült egy olyan szerkesztett sűrítmény 70- 80 percben, amelyek tartalmazzák az összes jelentős jelenetét és mozzanatát az operettnek, de mégsem az egész darabról van szó. Ezzel a felpörgetett cselekményvezetéssel mégiscsak közönség elé tudják vinni az egész történetet. Maraton – szerűen egymás után végig nézheti bárki szeptember 17-én az Eiffel Műhelyházban. Manapság ezeknek a maratonoknak nagy divatja van különösen a komolyzene körében, gondoljunk csak a Beethoven, a Csajkovszkij vagy a Mozart maratonokra. Mi most teszünk egy kísérletet az operett műfajában. Ez kiváló lehetőség arra, hogy ezeket a különleges tehetségű fiatalokat meg tudjuk mutatni a közönségnek és a szakmának. Rendkívül fontosnak érzem, hogy ezek után a viharos évek után, amelyek mögöttünk vannak, végre kiegyensúlyozott módon tudjunk kapcsolatba lépni a színházi vezetőkkel, rendezőkkel és karnagyokkal.
Az operettek többnyire tehetséges műalkotások, ezért nagy hibának tartom, ha elengedjük ennek a műfajnak a kezét. Sokszor éri az a vád a műfajt, hogy maga a történet gyakran butácska, ugyanakkor gondoljunk csak Mozart Varázsfuvolájára, amit szintén ez a véd ért, s mégis gyönyörűen működik. Többnyire az operettek történetei nagy mesterségbeli tudással vannak megírva. Nem véletlen, hogy a saját korukban felfoghatatlan sikerszériákat értek el. Pórul járnak, akik egyszerűen csak a megújulásra koncentrálnak anélkül, hogy ténylegesen a darab értékeit, elsősorban a stílusát vennék alapul. Ez az, ami a leginkább megbosszulja magát a későbbiekben. A darab, a szerző, a korszellem stílusának pontos megjelenítése együttesen fontos és ez lehet a kulcsa ennek a megújulásnak. Az emberi vonatkozások, a szereplők közötti viszony is modellértékű tud lenni napjainkban is. Leginkább a modern teleregényekhez, vagy sorozatokhoz, pláne a kosztümös sorozatokhoz tudnám hasonlítani, melyekről tudjuk, hogy korunk igen kedvelt műfajai. Ezekhez hasonló, ugyanakkor egyszerű megújulást képzelek el az operett világában is, ami újra vonzó lehet.
Fotók: Kuttner Ádám
Az Antik tragédia a kortárs színpadon című konferencián mutatták be Szophoklész Aiasz című drámáját Czene-Polgár Donát harmadéves dramaturg szakos hallgató rendezésében. Mi vitte el a mozgásszínház felé, és miért fontos ma a női sorsok ábrázolása? – erről is kérdeztük a Lázár Balázs és Szabó Réka osztályában tanuló fiatal alkotót interjúnkban.
Hogyan lehet az ókori görög drámákat ma is élővé tenni? – erről beszélgettünk Kaj Ádámmal, az SZFE Doktori Iskolájának másodéves hallgatójával, aki az Antik tragédia a kortárs színpadon című konferencia kísérőprogramjaként állította színpadra a Leláncolt Prométheuszt.
Ilja Bocsarnikovsz orosz-lett színművész, színházrendező, egyetemi tanár. 2017-től rendszeresen dolgozik Magyarországon: sokadik rendezésén van túl, 2022-2023 között a debreceni Csokonai Színház, 2023-tól a Karinthy Színház művészeti vezetője. 2023-tól a Színház- és Filmművészeti Egyetem osztályvezető tanára. A Déryné Magazinnak adott interjújában a színházak jövője kapcsán beszélt többek között emberi értékekről, az élet nagy kérdéseiről és arról, szerinte hol kezdődik a színház.
A Bodolay Géza Jászai Mari-díjas, érdemes művész, színházi rendező, egyetemünk oktatója által vezetett Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Bűvészinasok című tárlata nyerte el idén az Év Kiállítása díjat, amelyet kedden adtak át Budapesten, a Hagyományok Házában.
Egy bábelőadás nem feltétlenül móka és kacagás. A betegség, a halál és a gyász olyan tabu témák, amelyekről Kiss Dorina, harmadéves bábrendező szakos hallgató „Édesanyám, édesanyám” című bábelőadása érzékeny és elgondolkodtató perspektívát nyújt. Az előadást nemrég gyerekközönség előtt is bemutatták.
Az SZFE film- és televíziórendező BA III. évfolyama és a dokumentumfilm-rendező művész MA II. évfolyama bemutatja tavaszi vizsgafilmjeit. A vetítés helyszíne az Uránia Nemzeti Filmszínház, időpontja november 22-e, 18 óra. A Díszteremben a film- és televíziórendező BA III. évfolyam rövidfilmjei kerülnek vászonra, a Csortos teremben pedig a dokumentumfilm-rendező művész MA II. évfolyamának kisfilmjei láthatóak majd.
A Déryné program részeként indult KultUp alprogram sikerrel válaszol erre a kihívásra: az ország középiskoláit járva a diákok körében is népszerű színházi és művészeti témanapokat tart, amelyhez az elmúlt napokban két helyszínen mi is csatlakoztunk.
Szomorúan értesültünk róla, hogy Tatár Eszter Jászai Mari-díjas rendező, egyetemünk egykori hallgatója elhunyt. Az 1954-ben végzett, sokoldalú színházi szakember alig három hónapja vette át SZFE-s rubindiplomáját.