Ad Teatrum színházi fesztivál, a tehetségek platformja - négy nap, nyolc előadás

B. Török Fruzsina
2023 szeptember 15., péntek 13:38.
Share

Az új színházi fesztiválról Herczeg Tamást a Sinkovits Imre Színházművészeti Intézet intézetvezetőjét kérdeztük.

Új színházi fesztivál születik, miért érezted, hogy szükség van erre a rendezvényre?

A színházi intézet vezetőjeként fontosnak tartom, hogy már az egyetemi évek alatt segítsük növendékeinket a kapcsolatépítésben. Négy végzős osztály mutatkozik be az Ad Teatrum Feszten, számukra kulcsfontosságú lehetőség ez, hiszen szeptember 22. és 25. között a színházi szakemberekkel találkoznak. A rendezvény célja hogy hallgatóinkat már az egyetemi évek alatt megismerjék a hazai színházi élet alkotói és vezetői.

Melyik osztályokat látjuk majd bemutatkozni?

Hegedűs D. Géza – ifj. Vidnyánszky Attila, Horváth Csaba – Rába Roland, Novák Eszter – Selmeczi György és Zsótér Sándor osztályfőnökök negyed- és ötödéves hallgatói kapnak lehetőséget a bemutatkozásra. Négy nap alatt nyolc előadást mutatunk be, amelyre valamennyi vidéki és fővárosi színház vezetőjét meghívtuk. Lehetőséget teremtünk, hogy láthassák hallgatóinkat a színházvezetők, rendezők, színházi szakemberek és természetesen a nézők is. Az osztályfőnökök rendezései mellett Vilmányi Benett, Ördög Tamás, Porogi Dorka, Forgács Péter – Koltai M. Gábor és Sahin-Tóth Sára által a tavalyi tanévben színpadra állított vizsgaelőadások kerülnek színre.

Hogy érzed, lesz folytatása az Ad Teatrum Fesztiválnak?

Az Ad Teatrum fesztivál hagyományteremtő céllal jön létre, lehetőséget teremt a színházi szakma és a fiatal tehetségek közötti párbeszédre, ezzel segítve a hallgatók kapcsolatépítését és szakmai elhelyezkedését. Úgy érzem jó időzítés, hogy a színházi szezon elején négy napba sűrítve rendezzük meg az eseményt, így a vidékről érkező kollégák jelenlétére is számíthatunk. Bízom a fesztivál sikerében és természetesen a folytatásban is.

Program és jegyek

Egyéb hírek

Három nap zsongás a Hungexpón: az SZFE idén is bemutatkozott az Educatio Kiállításon

„Miből áll a felvételi?” és „Van-e esélyem bejutni?” – ezek voltak a leggyakrabban feltett kérdések a 2026. január 8–10. között megrendezett Educatio Oktatási Szakkiállításon, ahol a Színház- és Filmművészeti Egyetem idén is saját standdal vett részt. A háromnapos rendezvény során az érdeklődők az egyetem hallgatóival, munkatársaival és számos oktatóval is találkozhattak, akiknek személyesen is feltehették kérdéseiket.

Adventi utazás címmel mutatott be vizsgafoglalkozást az SZFE harmadéves drámainstruktor osztálya

 

,,Egyetlen helyes gondolat megfordíthatja a sorsot” – ez a Senecától kölcsönzött idézet is lehetne az előadás mottója: osztályközösségünkben kiemelten fontosnak tartjuk, hogy egymásnak időt és meghallgattatást adjunk. Tudjuk, hogy egy mély beszélgetés, a csönd ereje és pár kedves gesztus sokat segíthet, főleg az ünnepekhez közeli időszakban.

Megjelent A televízió volt az életünk című kötet – az íróval, Babiczky Lászlóval beszélgettünk

Babiczky László életútja szorosan összefonódik a magyar televíziózás történetével: a kezdeti asszisztensi munkától a Pécsi Körzeti Stúdió vezető rendezői feladatain át a Magyar Televízió archívumának megmentéséig. 1974-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, tavaly vette át az ötvenéves diplomáját, valamint 2025. nyarán jelent meg A televízió volt az életünk című kötete, ennek kapcsán beszélgettünk vele.

Nézőkutatás a Színház- és Filmművészeti Egyetemen

A Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskolája 2025-ben kutatást indított, hogy az intézményben készülő (vizsga)előadásokkal kapcsolatos nézői véleményeket, reflexiókat vizsgálják

Pilinszky a színpadon Isztambulban – Szilágyi Bálint vezetésével

Szilágyi Bálint, a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves színházrendező osztályának vezetője, nemrég rendkívül inspiráló színházi projektet vezetett az isztambuli Mimar Sinan Egyetemen, amelynek középpontjában Pilinszky János művei álltak.

„A hangomat édesanyámtól örököltem” – interjú Fogl Noémivel, végzős zenés színművész hallgatónkkal

„Csak egyszer legyek végre sztár!” – énekelte a díjátadó gálán Fogl Noémi, a X. Danubia Talents Nemzetközi Zenei Verseny operett–musical kategóriájának abszolút első helyezettje. A miénk már biztosan az és kívánjuk, hogy azon álma, hogy egyszer primadonnaként álljon a színpadon, teljesüljön. Kiss-B. Attila és Homonnay Zsolt végzős osztályának hallgatójával a verseny után jövőbeli terveiről is beszélgettünk.

Nemzetközi díjjal ismerték el az SZFE színházrendező oktatóját – interjú Szabó K. Istvánnal

Szabó K. Istvánt, a Jászai Mari-díjas romániai magyar rendezőt, az SZFE prózai színházrendező szak osztályvezető tanárát nemrég Ion Caramitru Nagydíjjal tüntette ki az Academia Balkanica Europeana Észak-Macedóniában. A friss elismerésről és annak jelentőségéről beszélgettünk vele.

Kálloy Molnár Péterre emlékezünk

2025. december 1-jén, 55 évesen daganatos megbetegedésben hunyt el Kálloy Molnár Péter színész, énekes, zenész, rendező, drámaíró.

Több betöltése Több betöltése
Széchenyi Terv Plusz
Széchenyi 2020