Novák Katalin köztársasági elnök – a kultúráért és innovációért felelős miniszternek a fenntartóval egyetértésben tett javaslatára – 2023. szeptember 6. napjától 5 évig terjedő időtartamra a rektori teendők ellátásával bízta meg Dr. Sepsi Enikő egyetemi tanárt a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.
Prof. Dr. Sepsi Enikő rektori köszöntője megtalálható itt: rektori köszöntő
„A református egyetemtől az SZFE-ig”
Prof. Dr. Sepsi Enikő az MNO.hu-nak adott interjút rektori terveiről: tovább az interjúra
„Békességben együtt dolgozni”
Az SZFE új rektorával az Index.hu készített interjút: tovább az interjúra
Interjú a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság műsorában: tovább a rektori rádióinterjúra
(08:17:58 időponttól kezdődik az interjú)
Babiczky László életútja szorosan összefonódik a magyar televíziózás történetével: a kezdeti asszisztensi munkától a Pécsi Körzeti Stúdió vezető rendezői feladatain át a Magyar Televízió archívumának megmentéséig. 1974-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, tavaly vette át az ötvenéves diplomáját, valamint 2025. nyarán jelent meg A televízió volt az életünk című kötete, ennek kapcsán beszélgettünk vele.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskolája 2025-ben kutatást indított, hogy az intézményben készülő (vizsga)előadásokkal kapcsolatos nézői véleményeket, reflexiókat vizsgálják
Szilágyi Bálint, a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves színházrendező osztályának vezetője, nemrég rendkívül inspiráló színházi projektet vezetett az isztambuli Mimar Sinan Egyetemen, amelynek középpontjában Pilinszky János művei álltak.
„Csak egyszer legyek végre sztár!” – énekelte a díjátadó gálán Fogl Noémi, a X. Danubia Talents Nemzetközi Zenei Verseny operett–musical kategóriájának abszolút első helyezettje. A miénk már biztosan az és kívánjuk, hogy azon álma, hogy egyszer primadonnaként álljon a színpadon, teljesüljön. Kiss-B. Attila és Homonnay Zsolt végzős osztályának hallgatójával a verseny után jövőbeli terveiről is beszélgettünk.
Szabó K. Istvánt, a Jászai Mari-díjas romániai magyar rendezőt, az SZFE prózai színházrendező szak osztályvezető tanárát nemrég Ion Caramitru Nagydíjjal tüntette ki az Academia Balkanica Europeana Észak-Macedóniában. A friss elismerésről és annak jelentőségéről beszélgettünk vele.
2025. december 1-jén, 55 évesen daganatos megbetegedésben hunyt el Kálloy Molnár Péter színész, énekes, zenész, rendező, drámaíró.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem december 2-án Innovációs Napot rendezett a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetben, ahol a színház, a film, a kultúratudomány, valamint az infokommunikáció és az IT-szektor szakértői közösen keresték a választ arra, miként állítható a technológia a művészi alkotás szolgálatába, és hogyan egészíthetik ki a mesterséges intelligencia forradalmi lehetőségei az emberi kreativitást.

