Dani Gyöngyi paralimpikon tartott mozgásórát a Nemzeti Színházban a harmadéves prózai színművész osztálynak.
A Magyar Parasport Napját február 22-én ünnepeljük, ebből az alkalmából a Színház- és Filmművészeti Egyetem a tavalyi évhez hasonlóan csatlakozott a Magyar Paralimpiai Bizottság LÉLEKMOZGATÓ programjához. Az SZFE harmadéves prózai színművész hallgatói – Hegedűs D. Géza & ifj. Vidnyánszky Attila osztálya – Dani Gyöngyi paralimpikon vívót látták vendégül. Lélekmozgató program ismét nagy sikerrel zajlott le, idén több száz oktatási intézmény csatlakozott a kezdeményezéshez és foglalkozott szemléletformáló beszélgetések, aktív parasport-foglalkozások keretében a magyar parasport és a fogyatékossággal élők témájával országszerte. Idén már második alkalommal az SZFE is csatlakozott a kezdeményezéshez. A Nemzeti Színházzal együttműködve, gyakorlati foglalkozás keretében találkozott a parasport és a színészet világa.
A foglalkozás első felében Dani Gyöngyi megrendítő nyitottsággal és őszinteséggel beszélgetett a hallgatókkal arról az életeseményről, ami kerekesszékbe juttatta. Tizenhat évesen nem látott más kiutat az élete nehézségeiből, mint azt, hogy önként válik meg tőle. Elhatározása megingathatatlan volt, lelépett egy négyemeletes ház tetejéről. Csodával határos módon túlélte a zuhanást, és itt jött el élete fordulópontja. Kíváncsi lett, mi az oka annak, hogy Isten életben tartotta. Igaz, hogy a sérülései olyan komolyak és visszafordíthatatlanok voltak, hogy kerekesszékbe kényszerült, ugyanakkor érzett valami célt, ami felé el lehetett indulni, s amit azidáig nem érzett. Elhatározta, hogy kihozza a kialakult helyzetből a maximumot. Kezdetben a társaság miatt járt sportolni, később pedig a mozgás öröme miatt.
Dani Gyöngyi vezetésével a hallgatók személyesen is megtapasztalhatták, hogy hogyan lehet kerekesszék segítségével mozogni és milyen nehézségekkel kell szembenézniük már akkor is, ha a lábaik használata nélkül szeretnének egy hétköznapi székre átülni. A szemléletformáló, rendhagyó foglalkozáson növendékeink közvetlenül élhették át a kerekesszékkel élők mindennapjainak kihívásait.
B. Török Fruzsina
Babiczky László életútja szorosan összefonódik a magyar televíziózás történetével: a kezdeti asszisztensi munkától a Pécsi Körzeti Stúdió vezető rendezői feladatain át a Magyar Televízió archívumának megmentéséig. 1974-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, tavaly vette át az ötvenéves diplomáját, valamint 2025. nyarán jelent meg A televízió volt az életünk című kötete, ennek kapcsán beszélgettünk vele.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskolája 2025-ben kutatást indított, hogy az intézményben készülő (vizsga)előadásokkal kapcsolatos nézői véleményeket, reflexiókat vizsgálják
Szilágyi Bálint, a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves színházrendező osztályának vezetője, nemrég rendkívül inspiráló színházi projektet vezetett az isztambuli Mimar Sinan Egyetemen, amelynek középpontjában Pilinszky János művei álltak.
„Csak egyszer legyek végre sztár!” – énekelte a díjátadó gálán Fogl Noémi, a X. Danubia Talents Nemzetközi Zenei Verseny operett–musical kategóriájának abszolút első helyezettje. A miénk már biztosan az és kívánjuk, hogy azon álma, hogy egyszer primadonnaként álljon a színpadon, teljesüljön. Kiss-B. Attila és Homonnay Zsolt végzős osztályának hallgatójával a verseny után jövőbeli terveiről is beszélgettünk.
Szabó K. Istvánt, a Jászai Mari-díjas romániai magyar rendezőt, az SZFE prózai színházrendező szak osztályvezető tanárát nemrég Ion Caramitru Nagydíjjal tüntette ki az Academia Balkanica Europeana Észak-Macedóniában. A friss elismerésről és annak jelentőségéről beszélgettünk vele.
2025. december 1-jén, 55 évesen daganatos megbetegedésben hunyt el Kálloy Molnár Péter színész, énekes, zenész, rendező, drámaíró.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem december 2-án Innovációs Napot rendezett a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetben, ahol a színház, a film, a kultúratudomány, valamint az infokommunikáció és az IT-szektor szakértői közösen keresték a választ arra, miként állítható a technológia a művészi alkotás szolgálatába, és hogyan egészíthetik ki a mesterséges intelligencia forradalmi lehetőségei az emberi kreativitást.

