Egyetemünk minden osztatlan képzésben tanuló 1., 2., 3., BA 1., 2. és MA 1. évfolyamos hallgatója jelentkezhet 2023. október 2-ig a cikkben található Jelentkezési lap kitöltésével.
Az önképzőköri munka olyan művészeti és/vagy elméleti projektek fejlesztését fogja össze és támogatja, amelyek „nem tantervi feladat, nem vizsgafeladat” keretei között jönnek létre. Várjuk minden olyan hallgató, intézetekben vagy intézetek között megalakuló hallgatói csoport jelentkezését, akik az elkövetkező évben bármilyen művészeti és/vagy tudomány munkájukhoz egyetemi, intézeti és témavezetői támogatással a számukra legérdekesebb témával és formában hoznak létre alkotásokat.
A TDK munkája folyamatos, tehát a későbbiekben is be lehet kapcsolódni. A határpontokat a kétévente megrendezett OTDK (Országos Tudományos Diákköri Konferencia) jelenti, ahol egy egyetemi előválogatást követően a pályázók bemutatják az elkészült munkáikat. A következő, 37. OTDK időpontja 2025 tavaszán lesz, az egyetemi előválogató 2024 őszén.
A Tudományos Diákkör munkája az Egyetemünk számára kiemelten fontos stratégiai terület, ahol hallgatóink az országos tudományos és művészeti nyilvánosság előtt mutathatják meg szakmai felkészültségüket.
A mellékletben részletesen olvashatnak a TDK-ról és az OTDK-ról, illetve letölthetik a Jelentkezési lapot. Szakmai kérdésekkel forduljanak Dr. Timár András tanár úrhoz, az egyetemi Tudományos Diákkör elnökéhez a timar.andras@szfe.hu mailcímen!
Letölthető dokumentumok:
Jelentkezési lap 2023
Tudnivalók a TDK-ról és OTDK-ról 2023
Üdvözlettel:
Dr. Timár András
TDK-elnök
A szakmai gyakorlat az egyik legizgalmasabb része a képzésnek! Ilyenkor próbálhatod ki magad először élesben a választott szakmádban, építhetsz értékes szakmai kapcsolatokat, és sokan már ekkor megtalálják későbbi munkahelyüket. Nézzük meg szakonként, milyen lehetőségek várnak rád!
Kamarakiállítás nyílt Tompos Kátya emlékére a Bajor Gizi Színészmúzeumban. A tárlat a tavaly 41 évesen elhunyt színésznő tragikusan rövidre szabott színházi pályafutását idézi fel ritkán látott mozgóképek, fényképek és relikviák segítségével.
A Keleti Márton rendezte Fel a fejjel! című vígjáték egyik ikonikus jelenete, amikor a Peti bohócot játszó Latabár Kálmánt Aida nevű elefántja megborotválja és vizet zúdít a fejére. Ezt az ötvenes évekbeli filmet vitte most színre a Bethlen Téri Színházban volt hallgatónk, Szécsi Bence az ötödéves fizikai színházrendező osztállyal. Elefánt nincs az előadásban, bohóctréfa, trükk és mondanivaló viszont annál több. A rendezővel a bemutató után beszélgettünk.
2025. február 26-án a Színház- és Filmművészeti Egyetem nagyszabású gálaműsorral ünnepelte fennállásának 160. évfordulóját az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az est méltó zárásaként az egyetem egykori hallgatói alumni díszkitűzőt vehettek át, jelképezve az intézményhez fűződő közösségi és szakmai összetartozást. A Karrieriroda szervezésében az alumni közösséghez eddig már több mint 65 öregdiák csatlakozott, és továbbra is várjuk minden volt hallgató jelentkezését.
A jubileum alkalmából rendezett gálán a magyar kulturális élet kiválóságai, az egyetem jelenlegi és egykori növendékei, neves művészek együtt tisztelegtek az intézmény gazdag öröksége és kimagasló művészeti hagyományai előtt. Az évforduló keretében az egyetem alumni tagjainak díszkitűzőt ajándékozott, Koltai Lajos operatőr, oktató részére pedig címzetes egyetemi tanári címet adományozott.
A neves olasz színháztörténész, Marco De Marinis látogatott el 2025. február 24-én a Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskolájába, amely egy szociológiai és színházantropológiai irányú, a nézőkutatás kérdését vizsgáló projektet indított az idei tanévben. A nemzetközi hírű teatrológus abból a célból érkezett az SZFE-re, hogy előadást tartson a doktori programban résztvevő PhD- és DLA-hallgatóknak a témáról és segítse elmélyíteni a műhelyben zajló munkát a múlt század utolsó harmadától folyamatosan felélénkülő diszkurzus napjainkig tartó alakulástörténetének bemutatásával.
2025. február 16-án egész napos műhelybemutatókon hat kortárs dráma első magyar fordítását vitte színre a Színház- és Filmművészeti Egyetem Németh Antal Drámaelméleti Intézete, az ELTE Fordító- és Tolmácsképző Tanszéke, valamint a Távoli Fény Laboratórium. Az esemény három egyetem több mint ötven hallgatójának fordítói, dramaturgi, rendezői és előadói munkájával jött létre. Az idáig vezető útról a két főszervezővel, Gleason-Nagy Natáliával és Sereg Judittal beszélgettünk.
Robert Capa nevét a legtöbben ismerjük. Rengeteg kalandos történet, önellentmondásos életrajzi adatok, mendemondák övezik a 20. század egyik legjelentősebb fotósának nevét. De vajon ki volt az ember a fotók és a felépített brand mögött? Ki volt Friedmann Endre? Erre a kérdésre próbál választ adni A szerencsejátékos című monodráma. A darab premierje után annak írójával, egyetemünk negyedéves dramaturg hallgatójával, Varga-Amár Rudolffal és főszereplőjével, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem prózai színművész hallgatójával, Pazsiczki Mátéval beszélgettünk.