SZFE-s siker a MOZ.GO-n

Varga Viktória
június 17., hétfő 14:13
Share

Az SZFE két oktatója is szerepel az idei Magyar Mozgókép Fesztivál díjazottjai között. Koltai Lajos a Semmelweissel a legjobb játékfilm és legjobb rendező díját hozta el, míg Baska Barbara a Baska magyarul beszél című alkotásával a legjobb rövid dokumentumfilm-kategóriában győzött.

További díjazottak:

A legjobb elsőfilmes díját Breier Ádám kapta a Lefkovicsék gyászolnak című filmjéért, a legjobb női főszereplő kategóriában pedig Törőcsik Franciska a Cicaverzumért. Szintén a Lefkovicsék gyászolnak című filmben nyújtott alakításáért vehette át a legjobb férfi főszereplő díját Bezerédi Zoltán is. A Semmelweis a legjobb játékfilm és a legjobb rendező díjon felül további négy szobrot hozott még az alkotóknak. Gálffi László a legjobb férfi mellékszereplő, míg Mészáros Blanka a legjobb női mellékszereplő díját kapta. De a film zenéje és képi világa is elnyerte a zsűri tetszését: a legjobb zeneszerző díja Pacsay Attiláé, legjobb díszlettervezőnek járó díj pedig Peter Sparrowé lett. A Semmelweis mellett A nemzet aranyai is tarolt az esten: a legjobb egész estés dokumentumfilm és a közönségdíj mellett Zákonyi S. Tamás a legjobb producer díját is átvehette.

A legjobb tévéfilmnek járó díjat Rohonyi Gábor és Hegedűs Georgina nyerte el a Bolond Istókkal. A legjobb kisjátékfilm díját Chilton Flóra alkotása, a Széllel szemben kapta. A legjobb egész estés animációnak Gauder Áron alkotása, a Kojot négy lelke bizonyult, amely a Diákzsűri díját is elnyerte. A legjobb rövid animáció Gellár Csaba Puskás Öcsi és barátai – Keserű csoki című alkotása lett. A legjobb tévésorozat díjat Madarász Isti rendezésében a Tündérkert – Kísértések kora kapta.

Az operatőrök között Győri Márk bizonyult a legjobbnak a Hadik fényképezéséért, míg a legjobb forgatókönyvíró díját Fonyódi Tibornak és Tóth Barnabásnak ítélte oda a zsűri a Mesterjátszma című alkotásért.  A legjobb hangmérnök díját Madácsi Imre vehette át a Valami madarakért.  A legjobb vágó díját a Libertate ’89 – Nagyszebenért Lemhényi Réka kapta. A legjobb jelmez díját Zelenka Nóra nyerte el a Majdnem menyasszony című filmben nyújtott teljesítményével, míg a legjobb maszk díját Tóth Anikó vehette át a Tündérkert Kísértések koráért.

Idén is átadták a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. és Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap Huszárik Zoltán-díját. Az elismerést az az alkotó kapja, aki kimagasló teljesítményével jelentős hatást gyakorolt a hazai filmművészetre és akinek munkáját az elmúlt évben bemutatták a közmédia televíziós csatornáján. A díjat posztumusz Vitézy Lászlónak ítélték, melyet fia, Vitézy Péter vett át.

A legrangosabb hazai díjátadónak szombat este a Veszprémi Petőfi Színház adott otthont. Gratulálunk a nyerteseknek!

Baska Barbarával készült interjúnk itt olvasható.

Egyéb hírek

Dokumentumfilm kategóriában is SZFE-s hallgató filmjét díjazták Varsóban

Az A-kategóriás Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon tartották a Mélypont érzés című új magyar dokumentumfilm világpremierjét. A rangos szemlén elsős (DLA) doktorandusz hallgatónk, Miklós Ádám rendező alkotása a 15 új dokumentumfilmet bemutató versenyprogramban indult. A zsűri nagyra értékelte a film emberi megközelítését és mély empátiájátezért külön elismeréssel jutalmazta az alkotást. A Filmintézet Inkubátor Programjában készült elsőfilm két szerfüggő felépülését mutatja, és december 5-én érkezik a hazai mozikba a Vertigo Média forgalmazásában.

Különdíjat nyert a Holnap meghalok Varsóban!

Egyetemünk elsős (DLA) doktorandusz hallgatója, Cibulya Nikol független magyar horrorfilmje különdíjat kapott a 40. Varsói Nemzetközi Filmfesztivál első és második játékfilm-kategóriájában. A világ egyik legrangosabb A-kategóriás filmfesztiváljának versenyprogramjában hallgatónké volt az egyetlen magyar játékfilm.

SZFE-s filmek versenyeznek három rangos fesztiválon

A napokban több SZFE-s film is képviseli egyetemünket három különböző filmfesztiválon: az Alexandre Trauner Art/Film Fesztiválon Szolnokon, a Malter filmfesztiválon Debrecenben és a Nordisk Ungdom Film Festival-on Norvégiában.

Hallgatónk szövegeivel kel új életre Mikszáth klasszikusa

A Békéscsabai Jókai Színházban megkezdődtek a Mikszáth klasszikusa, a Noszty fiú esete Tóth Marival című regény alapján készülő előadás próbái. A darab dramaturgja Czene-Polgár Donát, egyetemünk harmadéves hallgatója.

Újabb filmes stúdióval bővült az SZFE: átadtuk a Kovács László Műtermet

Egyetemünk a mai napon ünnepélyes keretek között adta át legújabb filmes stúdióját. Az operatőr- és rendezőképzést szolgáló műtermet egykori hallgatónkról, a világhírű Kovács László operatőrről neveztük el. A beruházás újabb bizonyítéka egyetemünk elkötelezettségének az oktatás színvonalának folyamatos emelése és az intézményfejlesztés mellett.

Magyar és török novellákat állítanak színpadra az SZFE hallgatói

A magyar-török kulturális kapcsolatokat felidéző T’örökségünk című novelláskötetet ünnepélyes keretek között mutatták be hétfőn a Műcsarnokban. Az eseményen prof. dr. Sepsi Enikő, az SZFE rektora ismertette, hogy a kötet válogatott novelláiból az egyetem két rendező hallgatója készít színpadi adaptációt, amelynek premierjét november közepére tervezik.

Esthajnal - A szabadság és szerelem drámai találkozása a Nemzeti Színházban

 „Szerintem Magyarország egyik legnagyobb színházi mozdulata volt a mai este” – fogalmazott Szarka Tamás, az Esthajnal című ősbemutató zeneszerzője a premier után. „Talán ez a darab egy újjászületés számunkra, egy új indulás kezdete” – mondta Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója.

Üzbég kulturális delegáció látogatott az SZFE-re

Egyetemünk október 14-én magas rangú üzbég vendégeket fogadott. Avazkhan Tadjikhanov üzbég kulturális miniszterhelyettes és Aybek Shakhavdinov üzbég nagykövet érkezett hozzánk, hogy első kézből ismerkedhessenek meg intézményünk sokszínű világával.

Több betöltése Több betöltése