Egyetemünk minden osztatlan képzésben tanuló 1., 2., 3., BA 1., 2. és MA 1. évfolyamos hallgatója jelentkezhet 2023. október 2-ig a cikkben található Jelentkezési lap kitöltésével.
Az önképzőköri munka olyan művészeti és/vagy elméleti projektek fejlesztését fogja össze és támogatja, amelyek „nem tantervi feladat, nem vizsgafeladat” keretei között jönnek létre. Várjuk minden olyan hallgató, intézetekben vagy intézetek között megalakuló hallgatói csoport jelentkezését, akik az elkövetkező évben bármilyen művészeti és/vagy tudomány munkájukhoz egyetemi, intézeti és témavezetői támogatással a számukra legérdekesebb témával és formában hoznak létre alkotásokat.
A TDK munkája folyamatos, tehát a későbbiekben is be lehet kapcsolódni. A határpontokat a kétévente megrendezett OTDK (Országos Tudományos Diákköri Konferencia) jelenti, ahol egy egyetemi előválogatást követően a pályázók bemutatják az elkészült munkáikat. A következő, 37. OTDK időpontja 2025 tavaszán lesz, az egyetemi előválogató 2024 őszén.
A Tudományos Diákkör munkája az Egyetemünk számára kiemelten fontos stratégiai terület, ahol hallgatóink az országos tudományos és művészeti nyilvánosság előtt mutathatják meg szakmai felkészültségüket.
A mellékletben részletesen olvashatnak a TDK-ról és az OTDK-ról, illetve letölthetik a Jelentkezési lapot. Szakmai kérdésekkel forduljanak Dr. Timár András tanár úrhoz, az egyetemi Tudományos Diákkör elnökéhez a timar.andras@szfe.hu mailcímen!
Letölthető dokumentumok:
Jelentkezési lap 2023
Tudnivalók a TDK-ról és OTDK-ról 2023
Üdvözlettel:
Dr. Timár András
TDK-elnök
„Miből áll a felvételi?” és „Van-e esélyem bejutni?” – ezek voltak a leggyakrabban feltett kérdések a 2026. január 8–10. között megrendezett Educatio Oktatási Szakkiállításon, ahol a Színház- és Filmművészeti Egyetem idén is saját standdal vett részt. A háromnapos rendezvény során az érdeklődők az egyetem hallgatóival, munkatársaival és számos oktatóval is találkozhattak, akiknek személyesen is feltehették kérdéseiket.
Babiczky László életútja szorosan összefonódik a magyar televíziózás történetével: a kezdeti asszisztensi munkától a Pécsi Körzeti Stúdió vezető rendezői feladatain át a Magyar Televízió archívumának megmentéséig. 1974-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, tavaly vette át az ötvenéves diplomáját, valamint 2025. nyarán jelent meg A televízió volt az életünk című kötete, ennek kapcsán beszélgettünk vele.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskolája 2025-ben kutatást indított, hogy az intézményben készülő (vizsga)előadásokkal kapcsolatos nézői véleményeket, reflexiókat vizsgálják
Szilágyi Bálint, a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves színházrendező osztályának vezetője, nemrég rendkívül inspiráló színházi projektet vezetett az isztambuli Mimar Sinan Egyetemen, amelynek középpontjában Pilinszky János művei álltak.
„Csak egyszer legyek végre sztár!” – énekelte a díjátadó gálán Fogl Noémi, a X. Danubia Talents Nemzetközi Zenei Verseny operett–musical kategóriájának abszolút első helyezettje. A miénk már biztosan az és kívánjuk, hogy azon álma, hogy egyszer primadonnaként álljon a színpadon, teljesüljön. Kiss-B. Attila és Homonnay Zsolt végzős osztályának hallgatójával a verseny után jövőbeli terveiről is beszélgettünk.
Szabó K. Istvánt, a Jászai Mari-díjas romániai magyar rendezőt, az SZFE prózai színházrendező szak osztályvezető tanárát nemrég Ion Caramitru Nagydíjjal tüntette ki az Academia Balkanica Europeana Észak-Macedóniában. A friss elismerésről és annak jelentőségéről beszélgettünk vele.
2025. december 1-jén, 55 évesen daganatos megbetegedésben hunyt el Kálloy Molnár Péter színész, énekes, zenész, rendező, drámaíró.

