A Magyar Művészeti Akadémia szervezésében érkezik Budapestre a sepsiszentgyörgyi színművész. Nemes Levente életútinterjú-kötetét október 27-én 11 órakor a Színház- és Filmművészeti Egyetemen is bemutatja.
Kevés olyan színház iránt érdeklődő ember él magyar nyelvterületen, aki ne hallott volna Nemes Leventéről. Sokan láthattuk is őt színpadon, idősek és fiatalok egyaránt, mert immár hatvan éve folyamatosan játszik, pályája összefonódott a marosvásárhelyi és a sepsiszentgyörgyi színház nagy korszakaival. Élettörténetéről Nagy B. Sándor dramaturg, újságíró beszélgetőkönyvet készített, melynek magyarországi bemutatóját 2023. október 27-én, pénteken 17 órától tartják az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének székházában, a Hild-villában.
Nemes Levente 1962-ben végzett a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán, utána 1972-ig a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház színésze volt. 1972-től mindmáig a sepsiszentgyörgyi színtársulat tagja, 1992–2005 között az intézmény igazgatói tisztségét is betöltötte. 2008-ban nyugdíjba vonult, de azóta is folyamatosan játszik, a tavalyi évadban négy előadásban vállalt szerepet. Nyolcvanhárom évesen is meghatározó személyisége a Tamási Áron Színház társulatának. Valamennyi alakításában eredeti, hiteles, magánemberként bölcs és megfontolt, művészetét talán az igényesség és a megújulásra való örök törekvés jellemzi leginkább. Színházvezetői munkájához kötődik a szentgyörgyi társulat művészi célkitűzéseinek újrafogalmazása, 1995-ben az ő kezdeményezésére valósult meg az a bizonyos, sokat emlegetett fúzió a sepsiszentgyörgyi színház és a Bocsárdi László vezette gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház amatőr társulata között, mely megnyitotta az utat egy immár több évtizeden át tartó szakmai sikersorozat felé. Nemes Levente olyan vezetőtípus, aki szívesebben marad háttérben az ügy mögött, amelyet szolgál. Színház iránti szeretete, alázata, színészi és színházvezetői elkötelezettsége példaértékű volt az elmúlt fél évszázadban mindazok számára, akik a kultúra bármely területén alkottak Sepsiszentgyörgyön, egyénisége mély nyomot hagyott a város művészi arculatán. Szerepeiről elismerő kritikák hosszú sora jelent meg magyar és román nyelven egyaránt, munkásságát számos díjjal jutalmazták.
Az életútinterjú-kötet szerzője Nagy B. Sándor dramaturg, újságíró, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház irodalmi titkára és a Háromszék napilap munkatársa. Nemes Leventéhez hasonlóan maga is marosvásárhelyi származású, 2004-ben végzett a helyi színművészeti egyetem teatrológia szakán. 2006 óta Sepsiszentgyörgyön él, ahol pár évet leszámítva mindmáig a Tamási Áron Színház munkatársaként dolgozott, dolgozik. 2015-től a sepsiszentgyörgyi Háromszék napilap újságírója, kulturális szerkesztője is.
A tizennégy fejezetből álló, száz fotót és Nemes Leventéről írt méltatásokat is tartalmazó, névmutatóval ellátott beszélgetőkönyv 2022. decemberében készült Szebeni-Szabó Róbert grafikai szerkesztésében, a sepsiszentgyörgyi Háromszék Vármegye Kiadó gondozásában.
A könyvbemutatót október 27-én 11 órakor a Szentkirályi utca 32/a-ban, a földszinti 1-es teremben rendezzük meg.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Ünnepélyes keretek között írta alá együttműködési megállapodását a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) és a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár november 11-én, az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A dokumentumot prof. dr. habil. Sepsi Enikő, az SZFE rektora és prof. dr. habil. Szakály Sándor, DSc, a VERITAS főigazgatója látta el kézjegyével.
Lukács Ádám rendező 2025-ben végzett az SZFE színművészhallgatójaként. Soron következő interjúnkban vele beszélgettünk a Prométheusz-projekt című előadás kapcsán a görög mitológia időtlen érvényességéről és a jelenkori szorongásokról.
A Karrieriroda ajánlásával a Soproni Petőfi Színház és a Csokonai Nemzeti Színház meghallgatást hirdet.
Az idén 160 éves Színház- és Filmművészeti Egyetem jubileumi programsorozatának részeként, első alkalommal rendezi meg november 13–15. között a CINEGE Nemzetközi Egyetemi Filmfesztivált az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A korábban hasonlóképpen az intézmény szervezésében megvalósult Összhang Gálaest után az egyetem hagyományteremtő szándékkal indítja a filmfesztivált is, amelynek célja, hogy közelebb hozza egymáshoz a fiatal filmkészítőket, valamint inspiráló, nemzetközi közeget teremtsen a párbeszéd, illetve a közös tanulás és gondolkodás érdekében.
Luxusautók, technikai bravúrok és grandiózus költségvetés – gondolhatnánk, hogy ez a siker kulcsa a világ egyik legjelentősebb autós és motoros témájú filmes seregszemléjén, a Nemzetközi Motor Filmdíjon (International Motor Film Awards). Erre cáfolt rá Varga Sébastien Poros utakon című alkotása, amely nemrég a világ legjobb autós diákfilmje lett Londonban. Frissen végzett second unit rendező hallgatónkat díjátadós élményeiről kérdeztük.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves prózaiszínművész-hallgatói a Zentai Magyar Kamaraszínházban mutatták be elsőéves vizsgaelőadásukat. Az itthon is nagy sikerrel játszott, Repülni hív a magas ég című produkciót október 26-án, vasárnap láthatta a közönség.
A Karrieriroda ajánlásával az UFASOW közreműködésével szeretettel hívunk, várunk az X- Faktor kamerapróbáira, hogy testközelből megtapasztalhassátok, hogyan készül egy nagyszabású televíziós produkció.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori és Habilitációs Tanácsa nevében tisztelettel meghívjuk Hruby Edit DLA disszertációjának nyilvános védésére.

