Március 13-án Benedek Elek Az égig érő fa című meséjét mutatja be a Békéscsabai Jókai Színház Herczeg Tamás rendezésében. A bemutatóról a darab rendezőjét, az SZFE Színházművészeti Intézet vezetőjét kérdeztük.
Miért érdekes és picit más gyermekeknek készíteni színházi előadást?
Gyerekeknek előadást készíteni mindig izgalmas kihívás, ugyanis ők még a mesék világában élnek, fantáziájuk még korlátoktól mentes. Egy mese hallatán belső képalkotásuk által elevenednek meg a történetek, amelyek nem terhelik meg a lelküket jobban, mint amit még el tudnak viselni. Olykor elgondolkodunk szülőként is és színházi alkotóként is, hogy egyes meséket olvasva talán túl durvák, és csodálkozunk, hogy a gyermekeket mégsem viselik meg. Ez azért van, mert az említett belső képalkotási képességük csak azt engedi elképzelni és olyan formában, amivel meg tudnak birkózni. És ezen a ponton van nagy tét a színpadi ábrázolásnál. Meglátásom szerint sokszor fontosabb egy gondolatot, asszociációs utat felkínálni, elindítani, így a történet egésze aztán a nézőben teljesedik ki és születik meg. S ebben a gyermekközönség rendkívül jó partner. Benedek Elek meséjének szimbóluma különlegesen szép, hiszen mindannyiunknak van égig érő fája, amit egy élet alatt mászunk meg. Különböző ágakon megállunk, jó és rossz dolgok, kalandos, vidám és szomorú dolgokat tapasztalunk ezeken a bizonyos ágakon, majd kapaszkodunk tovább a végtelen felé. S mindeközben nem tudjuk, meddig juthatunk. Bármeddig is érünk el, egy biztos, hagynunk kell magunk után megmászni való fát. Úgy kell átadnunk gyermekeinknek ezt az utat, hogy nekik is legyen még hová tartani. Olyan világot kell magunk után hagynunk, ahol még léteznek fák.
Mit gondol apaként a családról, a szülőkről való leválás folyamatáról? Mert ez az út nemcsak a gyermeknek, de a szülőknek is nehéz, tele kihívásokkal. Szól-e az előadás a gyeremekközönségen túl a szülőknek is?
Ezekkel a gondolatokkal találom magam szemben a munka alatt: hogy is volt az, amikor én váltam le a szüleimről, s hogy is lesz majd az, mikor már szülőként kell megélnem, hogy a gyerekeim kirepülnek. Ez a kérdés nem konstans, koronként és kultúránként változik. Most az látszik, hogy később érkezik el ez az idő, mint az én generációmnál. Bármikor is jön el, mindkét félnek nagy feladat, amire fel kell készülni. Általában az életben a szülő megpróbálja elodázni a leválást, míg Benedek Elek meséjében fordított a helyzet, az apa az, aki sürgeti a lánya elszakadását a szülői fészektől.
Foglalkozik-e az előadás valamiféle megoldókulccsal, hogyan érdemes a ?fára mászás? közben ért traumákkal szembenézni?
A mese is foglalkozik ezzel a kérdéssel, és a mese színpadra írója Szente Éva pedig tovább vitte, sőt gazdagította ezt a gondolatot. Ha egy szóval kellene arra a kérdésre válaszolnom, hogy mi oldja meg a nehéz, adott esetben traumatikus élethelyzeteket, az a humanizmus. A mesében a gonosz legyőzése után van egy döntő pillanat, amely a könyörületé? János bár megtehetné, de nem veszi el a gonosz sárkány életét. Egyetlen, létezésünk talán legfontosabb zsinórmértéke, az emberiesség.
Volt -e lehetősége az SZFE-s diákjait bevonni a próbafolyamatba?
Hogyne, nagyon fontosnak is éreztem, hogy erre legyen lehetőség. A színházi rendezőasszisztens hallgatók már az olvasópróbán is ott lehettek és a próbafolyamat alatt is ? ha nem is minden pillanatban-, de velünk lesznek.
B. Török Fruzsina
Fotó: Bere Mátyás
Babiczky László életútja szorosan összefonódik a magyar televíziózás történetével: a kezdeti asszisztensi munkától a Pécsi Körzeti Stúdió vezető rendezői feladatain át a Magyar Televízió archívumának megmentéséig. 1974-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, tavaly vette át az ötvenéves diplomáját, valamint 2025. nyarán jelent meg A televízió volt az életünk című kötete, ennek kapcsán beszélgettünk vele.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskolája 2025-ben kutatást indított, hogy az intézményben készülő (vizsga)előadásokkal kapcsolatos nézői véleményeket, reflexiókat vizsgálják
Szilágyi Bálint, a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves színházrendező osztályának vezetője, nemrég rendkívül inspiráló színházi projektet vezetett az isztambuli Mimar Sinan Egyetemen, amelynek középpontjában Pilinszky János művei álltak.
„Csak egyszer legyek végre sztár!” – énekelte a díjátadó gálán Fogl Noémi, a X. Danubia Talents Nemzetközi Zenei Verseny operett–musical kategóriájának abszolút első helyezettje. A miénk már biztosan az és kívánjuk, hogy azon álma, hogy egyszer primadonnaként álljon a színpadon, teljesüljön. Kiss-B. Attila és Homonnay Zsolt végzős osztályának hallgatójával a verseny után jövőbeli terveiről is beszélgettünk.
Szabó K. Istvánt, a Jászai Mari-díjas romániai magyar rendezőt, az SZFE prózai színházrendező szak osztályvezető tanárát nemrég Ion Caramitru Nagydíjjal tüntette ki az Academia Balkanica Europeana Észak-Macedóniában. A friss elismerésről és annak jelentőségéről beszélgettünk vele.
2025. december 1-jén, 55 évesen daganatos megbetegedésben hunyt el Kálloy Molnár Péter színész, énekes, zenész, rendező, drámaíró.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem december 2-án Innovációs Napot rendezett a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetben, ahol a színház, a film, a kultúratudomány, valamint az infokommunikáció és az IT-szektor szakértői közösen keresték a választ arra, miként állítható a technológia a művészi alkotás szolgálatába, és hogyan egészíthetik ki a mesterséges intelligencia forradalmi lehetőségei az emberi kreativitást.
Közel négyszázan látogattak el a Színház- és Filmművészeti Egyetem 2025. november 29-én megrendezett nyílt napjára, amelyet idén rendhagyó módon több kampuszon tartottunk és igazán gazdag programot kínálva mutattuk be a színművészeti, drámaelméleti és mozgóképes BA és MA képzéseket.

