Egy tanév, egy akciófilm – így zajlott az első second unit képzés az SZFE-n

Az idén indult second unit szak talán az egyik legattraktívabb új képzés az SZFE-n. Milyenek voltak az első évfolyam tapasztalatai?

Alapvető meggyőződésem, hogy amíg tehetség nem adható, addig a tehetséges ember igenis tanítható, és a szakmai tudás is átadható. Nem létezik „tehetség” tantárgy, ezért ez a képzés is abból indult ki, hogy a mesterséget tanítsuk meg a hallgatóinknak. Aki ugyanis jó képességekkel rendelkezik, előbb vagy utóbb a sok buktató ellenére is megtalálja a maga útját. Ugyanakkor, akiknek nincsenek kivételes adottságaik – és hát nem lehet mindenki szupertehetség –, azok is kompetens szakemberekké válhatnak a stabil elméleti, illetve gyakorlati alapok birtokában.

Szerencsére olyan financiális támogatást kaptunk az egyetemtől, ami korábban nem volt elérhető osztályszinten. Ennek köszönhetően olyan területekre merészkedhettünk, amelyeket más szakokon nem valósíthattak meg költségvetési korlátok miatt.

Mi a különbség az akciórendező és a second unit-rendező között?
Tudatosan kerüljük az „akciórendező” terminust, mivel lényegesen szűkebb kategória. Az akciójelenetek koordinálásán túl a modern second unit-rendezőnek többek között behatóan ismernie kell a vizuális effektusok világát is. Nem elvárás, hogy személyesen kivitelezze ezeket, de gördülékenyen kell tudnia kommunikálni a VFX (visual effects) szakembereivel. Emellett helyt kell állnia olyan többrészes produkciókban is, ahol sokak között oszlanak meg a rendezői feladatok.

Mit jelent pontosan a VFX a mai filmkészítésben?

Ez a számítógépes képalkotás és utómunka összefoglaló neve. Napjainkban egyetlen film sem készül jelentős digitális beavatkozás nélkül. Legyen szó a Petőfi-filmről, a Hunyadi-sorozatról vagy egy heti rendszerességgel vetített tévésorozatról – még a legegyszerűbb utcai felvételeknél is számtalan elemet el kell távolítani: reklámpilléreket, modern járműveket, korszerű épületrészleteket.

Szakemberként felismeri ezeket a digitális beavatkozásokat?
A jól elkészített VFX-munkának éppen az a lényege, hogy láthatatlan maradjon. Hasonlóan a filmzenék anyagának egy jelentős részéhez, akkor tölti be jól a szerepét, ha nem hívja fel magára a figyelmet. Bár látványelem, kvázi láthatatlannak kell maradnia, mert minden technikai elem akkor működik jól, ha a cselekmény szerves részét képezi, nem pedig öncélú technikai bravúr. Ezt a szemléletet igyekszünk – természetesen a teljes oktatói közösséggel együtt – átadni a hallgatóknak: hogy összetett módon közelítsék meg a filmkészítést, ne csak a saját szakterületük szűk látókörén keresztül.

Milyen előképzettséggel érkeztek a hallgatók?

Mind a kilencen rendelkeznek filmes diplomával: három vágó, három rendező, két operatőr és egy forgatókönyvíró alkotja az első évfolyamot. Valamennyien aktív szakemberek, akik elismerésre méltó karriert tudhatnak maguk mögött.

Kirajzolódott, hogy milyen filmes területről érdemes jelentkezni a szakra?
Egyáltalán nem. Ez az egyik legfontosabb felismerés: bármilyen filmes előképzettséggel rendelkező hallgatóból lehet kiváló second unit-rendező. A korábbi végzettség nem meghatározó.

Hogyan zajlott a képzés?

Az egyetem vezetésétől lehetőséget kaptunk rá, hogy blokkos rendszerben szervezhessük meg a képzést. Teljesen elhagytuk tehát a hagyományos órarend koncepcióját. Osztályvezetőként természetesen biztosítanom kellett a tantervben előírt óraszámokat, de ezeket rugalmasan ütemezhettem a projektek igényeihez igazodva.

Milyen feladatot kaptak a hallgatók?

Az első féléves képzés egy komplex projekt köré épült: minden hallgató kidolgozott egy tízperces filmötletet, amelyek közül demokratikus úton választottunk ki egyet. Ez volt az első fázis. Ezután mind a kilencen elkészítették a saját változatukat a kiválasztott koncepcióra. A közös munka eredményeként született meg az Exit című rövidfilm, amelyet a KÖKI mélygarázsában forgattunk le 40 kaszkadőr közreműködésével, három intenzív forgatási nap alatt. Ez a produkció végigvezette őket a teljes preprodukciós folyamaton a helyszínbejárásoktól a vizualizációs munkálatokon át a castingfolyamatokig. Párhuzamosan zajlottak az elméleti kurzusok is, amelyek feltérképezték a second unit-rendező pontos feladatait a kortárs filmgyártásban.
Tudatosan dobtam be őket a mély vízbe: rögtön egy nagyszabású produkción kellett megtanulniuk a stábvezetés fortélyait és bonyolult mechanizmusait. Természetesen számtalan hibát követtek el, de ez is a tanulás része. Fontos készség az is, hogyan lehet utólag úgy korrigálni a technikai problémákat, hogy azok ne látszódjanak hibának a végeredményben.

Előfordul, hogy az akciójelenetek elütnek a film világától, esetleg túl is szárnyalják a fő cselekményvezetést?

Ezt a jelenséget sokszor tapasztaltam. Számos second unit-rendezőt bocsátottak el emiatt. A főrendező és a second unit-vezető elképzeléseinek szorosan kapcsolódniuk kell egymáshoz. Szerencsés, ha az ízlésük is egyezik, ám ez gyakran nem így van. Ilyenkor a second unit-rendezőnek kell alkalmazkodnia, saját kreatív elképzeléseit a nagyobb egység szolgálatába állítania, ugyanis, ha nem teszi, a film nem lesz homogén.
A second unit-munkálat sokszor monoton részfeladatokat is magában foglal, amelyek kevésbé látványosak. Ezek a film egészét szolgálják, de valóban csak kiegészítő funkciót töltenek be. Például, ha egy apró jelenet kimarad a forgatásból, azt utólag úgy kell pótolni, hogy senki ne vegye észre, hogy csak „pótlás” volt – akkor is, ha szereplők nélkül készül.
A Szabadság, szerelem című film rádiószékház-ostromjelenetében jól „látszik” ez a munkamegosztás. Goda Kriszta főstábja egy éjszaka alatt forgatta le a kulcsjeleneteket a főszereplőkkel, majd a second unit még további két éjszakán át dolgozott a részleteken: lövöldözés, vízágyúzás, ablakok betörése, sebesültek ellátása stb. Ezekkel a technikai elemekkel „luxus” lenne a főstábot terhelni, és költségvetés szempontjából is ésszerűtlen.

Mikortól beszélhetünk önálló second unit szakmáról?
Magyarországon még gyerekcipőben jár ez a terület. Amikor a Linda és az Angyalbőrben című sorozatokon dolgoztam, minden felvételt egyetlen kamerával készítettünk. Emlékszem például egy hatperces verekedésjelenetre, amelyet nem tudtunk elvágni, mert csak egy kameraállásunk volt. Ha lett volna még egy kameraállásunk, sokkal befogadhatóbb és izgalmasabb lehetett volna ez a jelenet. A Kaméleon című filmnél alkalmaztuk először végig a többkamerás technikát dramatikus jeleneteknél is. Korábban a nemzetközi produkciókban szerzett tapasztalataim alapján már tudtam, mekkora előnyt jelent a párhuzamos felvételkészítés. Ma már ez nem így van, de ez a szemlélet csak a 2000-res évek közepén kezdett megváltozni.

Milyen vizsgafilmekkel zárult az első év?

Az első félévben kollektív munkát végeztek – részben, hogy összerázódjanak, részben, hogy megtanulják: nem csak az egyéni elképzelés létezik, de kompromisszumokat is kötniük kell. Három film készült, melyeknek mindegyik jelenetét más hallgató rendezte, de alapvetően mégis csapatmunkában.

A második félévben egyéni projektek készültek: minden hallgatónak 15–20 perces forgatókönyvet kellett írnia, amely dramaturgiai szempontból önálló mű, ugyanakkor tartalmazza azokat az akció- és VFX-elemeket is, amelyek a szak alapkövetelményei közé tartoznak.