Boldog születésnapot Tanár Úr!

2024 július 30., kedd 12:13.
Share

„El akarja hitetni velünk, hogy 70, miközben úgy néz ki ‒ Dantét parafrazeálva ‒, mint aki legfeljebb az emberélet útjának feléhez érkezett.” ‒ köszöntötte barátját, Novák Emilt Orbán János Dénes Kossuth- és József Attila-díjas költő az origo.hu hasábjain. Novák Emil Balázs Béla-díjas operatőrnek, filmrendezőnek, az SZFE osztályvezető tanárjának ezúton kívánunk mi is nagyon boldog születésnapot!

Kalandos életű művészünk kamerájával körbeforgatta a földgolyóbist, Budapestől Sydney-ig és Szingapúrig. Nehéz áttekinteni 70 év szorgos munkáját, de még nehezebb egy születésnapi köszöntő korlátozott terjedelmében méltatni olyan eredményeket, amelyek részletezése egy teljes monográfiát igényelne.

A teljes írást itt olvashatjátok.

Egyéb hírek

Több száz érdeklődőt vonzott az SZFE idei nyílt napja

Közel négyszázan látogattak el a Színház- és Filmművészeti Egyetem 2025. november 29-én megrendezett nyílt napjára, amelyet idén rendhagyó módon több kampuszon tartottunk és igazán gazdag programot kínálva mutattuk be a színművészeti, drámaelméleti és mozgóképes BA és MA képzéseket.

Beszámoló a Jókai 200 – A színházban és a filmben című tudományos konferenciáról

Jókai Mór születésének 200. évfordulója alkalmából rendezett konferenciát a Németh Antal Drámaelméleti Intézet. A konferencia szervezése és lebonyolítása egyértelműen jelezte azt a szándékot, amely a Jókai-bicentenáriumot nem egyszerű megemlékezésként, hanem kutatási és művészeti újraértelmezésként kívánta bemutatni. A rendezvénynek otthont adó Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet körterme ideális helyszínnek bizonyult: a falakon körbefutó, molinókon elhelyezett Jókai-kiállítás különleges vizuális keretet adott a programnak, hangsúlyozva a történeti és kreatív megközelítések összekapcsolódását.

Nem a válasz a lényeg, hanem a kérdés! – Can Togay előadása az SZFE-n a mesterséges intelligencia használatáról

2025. november 21-én Can Togay Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, forgatókönyvíró, színész, költő, kurátor, kulturális diplomata és egyetemi tanár tartott gyakorlati előadást a mesterséges intelligencia kreatív alkalmazásáról az SZFE-n.

Művészeti-igazgatási menedzsereket képez az SZFE

A művészet, a gazdaság és a jog összehangolása ma már összetett és gyakran kihívást jelentő feladat. A program célja olyan szakemberek képzése, akik vezetőként képesek átlátni, irányítani és formálni a kulturális élet folyamatait – a színházi, fesztivál-, galéria- vagy nonprofit szférában, illetve kreatív vállalkozásokban. Jelentkezési határidő: 2026. január 16.

„Jókai él, csak új nyelven kell megszólaltatni” – interjú Antal Zsolttal, a Németh Antal Drámaelméleti Intézet vezetőjével

Jókai és a nemzeti divat, Jókai és a cirkuszművészet – két nem szokványos előadás a Németh Antal Drámaelméleti Intézet által az írófejedelem születésének 200. évfordulója alkalmából rendezett konferencia programjából, amelynek célja Jókai újragondolása. A Jókai 200 programsorozat részeként megrendezendő konferencián a résztvevők egy különleges felolvasószínházi élményben is részesülhetnek: az egyetem oktatóinak előadásában hallhatják Szirtes Balázs Egy drámaíró kínszenvedései, avagy a jószívű ember fiai című művét. A programsorozatról az intézet vezetőjét, Antal Zsoltot kérdeztük.

41 hallgató 1 kattintás: elkészült a végzős hallgatók portfóliója

Az előző évekhez hasonlóan idén is elkészült a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős színművész, bábszínész- és színházrendező szakos hallgatóinak portfóliója, amelyet november 10-én mutattunk be a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) közgyűlésén, a Nemzeti Színházban.

Bemutatkozott a mozi új generációja – ilyen volt az első CINEGE Nemzetközi Egyetemi Filmfesztivál

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) első alkalommal rendezte meg a CINEGE Nemzetközi Egyetemi Filmfesztivált 2025. november 14–15. között az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A fesztivál az idén 160 éves SZFE jubileumi programsorozatának részeként négy országból 24 fiatal filmes alkotásait mutatta meg, emellett szakmai programok és közönségtalálkozók színesítették a kétnapos programot.

Elindult az első CINEGE Nemzetközi Egyetemi Filmfesztivál

Két nap, négy ország, 24 rövidfilm – indul a CINEGE Nemzetközi Egyetemi Filmfesztivál Budapest, 2025. november 13. – A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) november 14–15. között első alkalommal rendezi meg a CINEGE Nemzetközi Egyetemi Filmfesztivált az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézet szervezésében és a Nemzeti Filmintézet támogatásával megvalósuló eseményen, négy ország fiatal tehetségei mutatják be alkotásaikat. A vetítések mellett workshopok és kerekasztal-beszélgetések biztosítanak teret a nemzetközi párbeszédhez és a kreatív együttműködéshez. 

Több betöltése Több betöltése
Széchenyi Terv Plusz
Széchenyi 2020