„A tanítás egy közös szellemi út” – Kozma Andrással beszélgettünk

Osztályfőnökként 2025 szeptemberében indít osztályt először. Miért éppen most?

Nem idegen tőlem a tanítás, hiszen korábban a kaposvári Művészeti Kar Színházi Intézetében is tartottam órákat, illetve tréningeket színészhallgatók számára, valamint az elmúlt évek során az SZFE különböző dramaturg osztályainak hallgatóival is foglalkoztam óraadóként. Ám eddig a dramaturgi és műfordítói munkáim mellett leginkább különféle nemzetközi projektek előkészítésébe és lebonyolításába fektettem a kreatív energiáimat – többek között a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) szervezésébe, vagy például Anatolij Vasziljev 2021-es budapesti mesterkurzusának, valamint az SZFE soproni Nemzetközi Színházi Műhelyének megvalósításába. Azt, hogy én legyek az újonnan induló dramaturg osztály vezetője, egy felkérésnek köszönhetem – Vidnyánszky Attila azzal keresett meg, hogy volna-e kedvem és kapacitásom azt a tudást, illetve tapasztalatot, amit az elmúlt 30 év alatt különböző színházi munkáim során felhalmoztam, megosztani a fiatal hallgatókkal.

Fotó: Rombai Péter

Rögtön igent mondott?

Gondolkodtam egy kicsit, hiszen nagy felelősség 5 éven keresztül végigkísérni a hallgatók szellemi, lelki és érzelmi fejlődését. Számomra a tanítás egy komplex folyamat, mert – meggyőződésem szerint – nem csupán lexikális tudást és strukturális ismereteket kell átadnom a diákoknak, hanem leginkább az önálló, művészi gondolkodás, illetve a folyamatos szellemi útkeresés szemléletére érdemes rávezetnem őket. Ez a magam részéről is állandó fejlődést, tanulást igényel, hiszen a világ, azon belül a színház állandóváltozásban van – mindamellett szeretném felmutatni nekik az örök, változatlan értékeket is.

Tanárként milyen elveket vall?

Az elméleti tudás megszerzése mellett leginkább élményszerű, gyakorlati tanulási folyamatba szeretném bevonni őket. Egy komplex, mondhatnám holisztikus szemléleten keresztül nem csupán a szűken vett dramaturgiai gondolkodásba és a dramaturg szakmába lehetőket bevezetni, de ezáltal a színházat olyan összetett, organikus egységként is meg tudom nekik mutatni, ahol nem csak a szövegnek van dramaturgiája, hanem a gesztusoknak, a fényeknek, a zenének, a térnek is – hogy a színházat összművészeti alkotásként, a wagneri értelemben vett Gesamtkunstwerkként tudják értelmezni. Ugyanúgy fontosnak tartom, hogy a dramaturghallgatók megismerkedjenek a színházi alkotás különböző aspektusaival, szakmáival – színészi, rendezői, látványtervezői oldalról egyaránt.

Emellett alapvetően nagyon kíváncsi vagyok a diákok véleményére. Minden osztályban és csoportban, ahol tanítottam, azon túl, hogy saját tapasztalataimat, ismereteimet, tudásomat igyekeztem átadni, legalább annyira próbáltam a diákokat is arra késztetni, hogy osszák meg a saját gondolataikat. Minden generációnak megvan ugyanis a maga attitűdje, mentalitása, világról alkotott képe, és ez általában erősen eltér az előző, illetve a következő generációétól is.

Nagyon fontosnak tartom azt is, hogy a diákok tudatosan, ne csak ösztönösen próbálják megfogalmazni azt, hogy mivel elégedetlenek és mi az, ami nem tetszik nekik – legyenek képesek konstruktív módon artikulálni a gondolataikat arról, hogy szerintük mit és hogyan kellene csinálni. Hogy az érthető módon mindig a régi formák ellen irányuló lázadás mellett adott esetben az „új formák” teremtő gesztusára is képesek legyenek. A tanítást elsősorban folyamatos párbeszédként képzelem el a diákokkal; olyan dialógusként, ami engem és – reményeim szerint – őket is képes inspirálni: egyfajta közös szellemi útként, amelynek során kölcsönösen hatunk egymásra.

Fotó: Rombai Péter

A felvételi folyamat objektíven mérhető kompetenciáin túl mik azok a szempontok, amiket fontosnak tart ahhoz, hogy valaki elinduljon ezen a pályán?

A minél szélesebb körű műveltség azért elengedhetetlen, hogy ne az alapvető lexikális tudás megszerzésével kelljen tölteni az időt az egyetemen. Emellett legalább annyira fontosnak, – ha nem még fontosabbnak – tartom a kreativitást, a kíváncsiságot és a nyitottságot. A felvételi második fordulójában például különböző esszé jellegű feladatokat adtam a jelentkezőknek, ahol egy kép alapján kellett történetet írni, vagy egy vers alapján egy dialógust. Ezek a feladatok sok mindent megmutattak a bennük rejlő kreatív lehetőségekből és potenciálból.

A harmadik fordulóban pedig azt igyekeztem megérteni és megérezni, hogy a jelentkezőnek mennyire van igénye, mennyire van hajlandósága felfedezni a világot, illetve önmagát. Véleményem szerint minden színházi- vagy művészképzés esetén rendkívül fontos, hogy a világ illetve az emberi lét megismerésének szándéka legyen a középpontban, hogy aztán hitelesen elmondhassuk róla a véleményünket. Ezeket a készségeket, valamint tulajdonságokat próbáltam felmérni a felvételi folyamat során, és úgy érzem, sikerült olyan diákokat felvennünk, akik tényleg szeretnének nem csupán tanulni és fejlődni, hanem elmélyülni a saját életükben, valamint az alkotás révén megpróbálni egy kicsit jobbá tenni a világot.