TÖRTÉNELMI PÉLDAADÁS HEINER GOEBBELS EGYÜTTMŰKÖDÉSEKRŐL, SAJÁT "POLITIKÁJÁRÓL", MEGLEPETÉSEKRŐL ÉS BUTASÁGOKRÓL
A színpad számomra nem az a hely, ahonnan a saját véleményemet hirdethetem. Nincsenek válaszaim, csak kérdéseket tudok közvetíteni – mondja Heiner Goebbels, a 20. századi Európa valós és alternatív történelméről készült vízió rendezője. Május 26-án A hiány esztétikája címmel tart prezentációt az Urániában.
A kezdetek óta többször is részt vett már a Színházi Olimpián. Milyen tapasztalatai voltak az évek során?
Az első olimpián, 1995-ben a görögországi Delphioban az egyik alapító, Heiner Müller Prométheusz-drámájából készült rendezésemmel szerepeltem. Akkor még csak néhány előadásból állt az olimpia, ami azóta hatalmas rendezvénnyé nőtte ki magát. Mindig nagyszerű nemzetközi találkozások lehetőségeként éltem meg az olimpiákat. Olyan események ezek, ahol alkotóként a sajátunkétól eltérő művészeti formákkal szembesülhetünk. A színház – Németországban is, de szerintem önöknél, Magyarországon is – leginkább nemzeti, nagyon helyi dolog, nem elég nyitott az eltérő véleményekre. Saját országunk színházában ezért döntően csak a saját nyelvünkkel, saját kultúránkkal találkozunk. A Színházi Olimpia viszont messze túllép ezen.
A Mindaz, ami történt és történhetne előadás a történelemről szól. Manapság újra nagyon közelről éljük meg a történelmet: járvány, gazdasági válság, európai háború? Az előadás még mindezek előtt, „békeidőben” született, 2018-ban, és 2020 óta nem is tudták játszani. Tervez-e változtatásokat?
Alapvetően nem. Az előadás egyik forrása a cseh Patrik Ouředník Europeana, a huszadik század rövid története című könyve, ami 2001-ben jelent meg, így nem érinti a mai helyzetet, mégsem fogunk az előadás szövegén változtatni, mert így is minden néző azonnal a mai helyeztre gondol majd. Ouředníknél mindennek az első világháború a kiindulópontja, kis történeteivel abszurd konstellációkat ír le ? nagy tempót diktáló szöveg, sok humorral. Nem tanítani akar, nem mond tanulásgokat, hanem felráz. Arra provokál bennünket, hogy elgondolkozzunk. Egy másik forrásunk a Euro News No Comment című rövid műsora. Ebben a hírek között a világban történt napi eseményekből válogatnak a szerkesztők mindenféle magyarázat nélkül. Csak annyit tudunk, honnan érkeznek a képek. Az ember a tévé előtt ülve megpróbálja összerakni a világot: kik a jók, kik a rosszak, ki kivel, ki ellen harcol, tüntet? Ezeket látva, egyből a mában vagyunk. Talán ez lehetne a mi darabunk alcíme is: kommentár nélkül. Az előadás harmadik fontos jellemzője a táncosok, a közreműködők, a zenészek kollaborációja. A táncosok – akik a szó hagyományos értelmében nem táncolnak -, az európai történelem és kultúra relikviáit, maradványait, töredékeit mozgatják, ezekből utópisztikus tájakat, a költői ellenállás vidékeit építik fel, és alakítják egyiket a másikból. A közreműködők egymásra figyelve, tisztelettel és nagy élvezettel teszik a dolgukat: együttműködnek. Ez tulajdonképpen egyfajta válasz is a nagy politikai ellenmondásokra, válságokra, amiket átéltünk, amikben benne vagyunk. A színpadon zajló decentralizált együttműködésből és egyetértésből tanulhatnánk ? gondoljunk csak arra, hány különféle érdek ütközik, feszül egymásnak az európai politikában. A színpadon az alkotás csak együtt lehetséges. Az előadás így egyfajta példaadás is.
Mi volt az alapkérdés, ami ennek a „történelmi játéknak” a létrehozásában leginkább foglalkoztatta?
A színpad számomra nem az a hely, ahonnan a saját véleményemet hirdethetem. Nincsenek válaszaim, csak kérdéseket tudok közvetíteni, és abban bízom, hogy a nézők sokkal eszesebbek, mint mi, akik ezt a művet létrehozzuk. Megértik a kérdéseket, és mindenki a maga módján próbál válaszokat találni rájuk. Ouředník is, én is azt a gondolatot tartom fontosnak, amiről Gertrude Stein A háborúk, amiket láttam című könyvében ír összevetve a 20. század háborúit az előző századokéval és Shakespeare-rel. Stein arra a következtetésre jut, hogy a történelem ismétli önmagát. A központi kérdés, miként lehet ebből a körből kitörni.
És hát nem túl jó az emberiség teljesítménye ezen a téren. A darabbal kapcsolatban leírták: ön sötéten látatja a világot.
Azt kell mondanom, hogy a személyes, művészi látásmódom nem olyan sötét. A műveimben a katasztrófák – még ha történelmi hátterük van is – esztétikaiak, és minden, ami átesztétizált, némiképpen vigasztaló is. Az én színházamat nem szabad egy az egyben a valóságra lefordítani. Mindig figyelmeztetek rá, hogy ez egy művészi forma, ez nem a valóság reprezentációja. Úgy színre állítani valamit a színpadon, mintha az a valóság lenne, nem érdekel. Engem az foglalkoztat, hogy mindannak, ami a színpadon megvalósul, önálló, mással össze nem vethető realitása legyen. A színház nem mint a közlés lehetősége vagy eszköze érdekel. Azt szeretném elérni, hogy a nézőnek lehetősége legyen olyasfélét megtapasztalni, ami különbözik az élettől. Az a fajta játékos realitás, amit létrehozunk a színpadon, még egy sötét darab esetében is vigasztaló lehet, hiszen tudjuk, ezek képek, ez művészet.
Ha a történelemről van szó, a politika is egyből eszünkbe jut.
Engem egyáltalán nem érdekel a politikai színház.
Vagyis, hogy a rendező, a darab „megmondja”, mit gondoljon a néző?
Semmi efféle nem érdekel. A politika számomra a színházban csak azt jelentheti, hogy megvizsgáljuk az eszközöket, amivel dolgozunk. Az én „politikám” a színházban az, hogy rendezőként nem autoriter módon dolgozom, hanem mindenkivel közösen, polifón viszonyban teremtünk. Mindenki hangjára szükség van ahhoz, hogy a nagy egész létrejöjjön. A hangtechnikus és a táncosok, a tervezők, a zenészek és a többiek mind megformálják a maguk részét a közös munkában. Ha a színházammal kapcsolatban a „politikai” jelző használata egyáltalán felmerül, akkor csakis ebben az értelemben.
Sokfelé játszották ezt az európai darabot, például Oroszországban, szerte Nyugat-Európában, most Magyarországon. Európa története nagyon másként néz ki ezekből a nézőpontokból, elég ha csak arra gondolunk, hogy vannak győztesek és legyőzöttek, sikeresek és sikertelenek, centrumban lévők és a periférián kapaszkodók?
New Yorkban is bemutattuk, és ott is fogható volt. Sok történetet mesélünk el az előadásban, ami tele van meglepetésekkel, még akkor is, ha úgy gondoljuk, hogy már mindent tudunk. Ráadásul az a mód, ahogyan én foglalkozom színházzal, arra épül, hogy mindenkinek egyéni tapasztalatai vannak, és mindenki mást visz magával a haza a darabból. Ezekre az individuális utakra építek. Ezért nem tudok arról beszélni, miként reagáltak „az oroszok”, „az angolok”. Ez butaság volna. Ezek a kategóriák már nem léteznek.
Sok előadását, így a Mindaz, ami történt és történhetne címűt sem színházakban játsszák. Hogyan választja ki a helyszíneket?
Általában nagy térre van szükségem, mert monumentális képekből építkezem, és a hagyományos színházépületek erre nem alkalmasok. De kisebb előadások esetében is szeretek posztindusztriális tereket használni, ahol a funkcionalitásával minden elképesztő jelenlétet sugároz. A Tüskecsarnok modern épület, de ugyanezt érzem benne. Nagy élmény volt az előkészületek alatt először belépni a térbe.
Ön nem rendezőnek tartja magát, hanem színházi emberként is komponistának, aki zenés színházat – Musiktheater – művel. A kifejezés magyarul inkább a könnyed műfajt takarja. Mit jelent ön számára ez a fogalom?
A színház sok tekintetben zene. Ahogy a szereplő átmegy a színpadon, ahogy megszületik és elhal a fény tulajdonképpen zenei folyamatok. Erről már a 20. század elejének egyik nagy teoretikusa és rendezője, az orosz Mejerhold is írt. A hangoknak is nagy szerepe van, és a szavak zenéjéről is beszélünk. A színházban így végülis minden zene, ezért tudok mindent a kompozíció fogalma alá sorolni, és én vagyok az, aki mindezeket az alkotótársimmal együtt megkomponálja.
Kornya István, Nemzeti Magazin
Egyéb hírek
„A tanítás egy közös szellemi út” – Kozma Andrással beszélgettünk
A 2025 szeptemberében induló osztályok vezetőit bemutató sorozatunkban most Kozma András Németh Antal- és Hevesi Sándor-díjjal kitüntetett műfordító, dramaturggal beszélgettünk. A dramaturg osztály vezetőjével készült interjú során többek között az is szóba került, hogy a lexikális tudáson túl mit szeretne átadni tanítványainak.
SZFE-s előadások az Ördögkatlan Fesztiválon
A ma induló Ördögkatlan Fesztiválon a Színház- és Filmművészeti Egyetem öt előadással képviselteti magát. Az érdeklődők láthatják a Prométheusz-projektet, a Merülő Szaturnuszt, Az ember, akinek kőből volt a szíve című bábelőadást, A Spoon River-i holtakat és a Passiót.
Szubjektív dramaturg-napló a soproni Nemzetközi Színházi Műhelyről
Negyedéves dramaturghallgatónk, Szalánczi Ágota részt vett az SZFE szervezésében megvalósult Nemzetközi Színházi Műhely munkájában. A workshopról tartott beszámolója az alábbiakban olvasható, amely a kaposvári MATE részvételével, valamint 5 különböző ország – Románia, Peru, Spanyolország, Bulgária és Mongólia – színházi iskoláit képviselő színészmesterség-tanárok és fiatal színész-, illetve rendezőhallgatók közreműködésével zajlott.
Közel 160-an nyertek felvételt az SZFE képzéseire
A Színház- és Filmművészeti Egyetemen közel 160 hallgató kezdi meg tanulmányait 2025 szeptemberében. Idén összesen 95 907 jelentkező került be a magyarországi felsőoktatásba.
Z generációs alkotókat hoz közös platformra két SZFE-s hallgató projektje
Az SZFE két hallgatója, Balogh Benjámin és Czene-Polgár Donát egy önálló projekt megvalósításába kezdett, amely a Z generációs alkotókat állítja a középpontba. A kezdeményezés párbeszédet teremt nemcsak a művészeti ágak, hanem generációk között is – és talán közelebb visz annak megértéséhez, hogyan gondolkodnak ma a legfiatalabb alkotók a világról. Az SZFE Szakkollégium támogatásával futó projekt ötletgazdáival a megvalósulás második fázisában beszélgettünk eddigi tapasztalataikról és a lehetséges végkifejletről.
Amikor a díszlettervező jelmezt varázsol – Oravecz Adrienn munkái a jótékonysági Kék Madár Fesztiválon
Oravecz Adrienn elsőéves látványtervező hallgatónk rendhagyó felkérésnek tett eleget: jelmezt tervezett a 33. Kék Madár Fesztivál számára, amely beteg gyermekek gyógykezelésére gyűjt adományokat. A felkérés körülményeiről és a fesztivál tapasztalatairól beszélgettünk vele.
Fiatal tehetségek az Avignoni Fesztiválon – a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói mutatkoztak be a kortárs színház nemzetközi közegében
A Színház- és Filmművészeti Egyetem másodéves színészhallgatói nagy sikerrel mutatták be vizsgaelőadásukat az Avignoni Fesztivál OFF programjában. A produkció a Szegedi Pinceszínház ajánlására jutott el a nemzetközi eseményre, ahol a fiatal művészek az európai kortárs színház egyik legfontosabb fórumán szerezhettek értékes szakmai tapasztalatokat.
„A mai világban talán épp a színház képviseli leginkább a humanista értékeket” – interjú Herczeg Tamással
Egy nagyszabású külföldi turné, Az átváltozás bemutatója és egy sikeres, de egyben megterhelő felvételi időszak – Herczeg Tamásnak, a Színházművészeti Intézet vezetőjének nem kevés elfoglaltságot hozott az elmúlt pár hónap és a kihívásokból a továbbiakban sem lesz hiány. Szeptembertől az elsőéves drámajátékosok osztályvezetője lesz, majd januártól a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója. A felvételin tapasztaltakról, a színészoktatás helyzetéről és az alkotói pályájának alakulásáról is beszélgettünk.
