Szakkollégium

Igazgatói köszöntő

Kedves Látogató!

Örömmel köszöntöm a Színház- és Filmművészeti Egyetem szakkollégiumának oldalán. Hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy oktatóként és 2023-tól a szakkollégium igazgatójaként is részt vehetek a Színház- és Filmművészeti Egyetem életében, annál is inkább, hiszen a három mesterem közül – Bagó Gizella, Kerényi Imre és Vidnyánszky Attila – ketten jelenleg is az intézményben tanítanak. A szakma iránti hozzáállásomat, mesterségbeli tudásomat, a pályafutásomat és a személyiségemet is meghatározó gondolkodásmódot tőlük tanultam, fontos iránytűi az életemnek. Máig sokszor csengenek a fülemben Kerényi Imre szavai: „nem elég tehetségesnek lenni, rendes embernek is kell lenni”.

A szakkollégium létrehozásakor elsődleges célunk egy olyan hely kialakítása volt, ahol a tudomány és a közösség összefonódik, ezzel egy inspiráló, fejlődésorientált környezetet teremtve olyan komplex látásmóddal és tudással bíró alkotók számára, akik az egyetem kötelékéből kikerülve szakmájukban és a tudományos életben is kiemelkedő teljesítményt fognak nyújtani. Bízom benne, hogy az itt megszerzett tapasztalatok és ismeretek a jövőben hozzásegítik majd a tagokat a szakmai kiteljesedéshez és sikerekhez.

A szakkollégium nem csupán egy intézmény, hanem egy olyan platform is, ahol a tudományos érdeklődés, a tanulás mellett fontos szerepet játszik a szakmai kapcsolatokon túl egy értékelvű közösség kialakítása, megszületése. Remélem, hogy a jövőbeni eseményeinken, vitáinkon és projektjeinken való aktív részvétel hozzájárul a szakkollégium gazdagabb életéhez.

Kívánom, hogy a szakkollégium mindannyiunk számára egy olyan hely legyen, ahol fejlődhetünk és együtt értéket teremthetünk.

Kis Domonkos Márk

igazgató

Elnöki köszöntő

Kedves Hallgatók!

Nagy örömmel köszöntelek benneteket a Színház- és Filmművészeti Egyetem Szakkollégiumának nevében! Egy hosszú út lelkesítő mérföldkövéhez érkeztünk el, ami eredményeként most végre itt áll előttetek egy új, izgalmas lehetőségeket rejtő intézmény.

Másfél év alatt sokat dolgoztunk azon, hogy létrehozzuk a szükséges szervezeti, financiális és infrastrukturális rendszert, amely most már képes támogatni és inspirálni azokat, akik a meglévő elfoglaltságaikon felül igényelnek plusz lehetőségeket és egyúttal vállalják az ezzel járó plusz terhelést.

Bízunk benne, hogy a hosszú és kitartó munka gyümölcse egy olyan környezet, ahol a kreativitás és az alkotás szabadon szárnyalhat.

A közös műhelymunka és az egymást támogató közeg kialakítása mindannyiunk felelőssége, hogy megtaláljuk magunkban és egymásban az EMBERT.

Scorsese szerint: „A filmkészítés azzal kezdődik, hogy az ember feltesz néhány kérdést, aztán pedig elkezdi megkeresni a válaszokat.”

Sztanyiszlavszkij hasonlóan: „Az ember legfontosabb feladata az életben, hogy megtalálja az igazi önmagát.”

Legyen ez a szakkollégium az a hely, ahol a kérdések és válaszok összetalálkoznak, és így formálódik a műveszt. Nagyon várjuk, hogy együtt járjuk végig ezt a lehetőségekkel és kihívásokkal teli utat.

Üdvözlettel,

Kotsis Gergely

Színház és Filmművészeti Egyetem Szakkollégium, Elnök

A szakkollégium elnöksége

Kis Domonkos Márk – igazgató, egyetemi oktató, Németh Antal Drámaelméleti Intézet

Kotsis Gergely – egyetemi hallgató, elnök

Barlay Tamás – elnökségi tag, egyetemi oktató, Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézet

Berettyán Nándor – elnökségi tag, egyetemi oktató, Sinkovits Imre Színházművészeti Intézet

Dr. Bódi Zoltán – elnökségi tag, egyetemi oktató, Németh Antal Drámaelméleti Intézet

Krulik Marcell – egyetemi hallgató, elnökségi tag, Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézet

Fejes Szabolcs – egyetemi hallgató, elnökségi tag, Sinkovits Imre Színházművészeti Intézet

Orosz-Bogdán Noémi – egyetemi hallgató, elnökségi tag, Németh Antal Drámaelméleti Intézet

A szakkollégium küldetése

A Szakkollégium önálló, független szellemi műhely, a tudományos élet legkorszerűbb eredményeit, a művészetek mindenkori értékeit közvetítő intézmény, ahol kibontakozhat a hallgatók öntevékenységére épülő eleven és sokszínű közösségi élet.

A szakkollégium célkitűzése, hogy annak tagjai megismerkedhessenek a színház- és filmművészet, illetve a hozzá kapcsolódó tudományok elméleti és gyakorlati oldalával, egyetemi oktatók, kutatók, a legkiválóbb elméleti és gyakorlati szakemberek segítségével.

Tevékenysége kiterjed a színház- és filmművészet minden művészeti és tudományos ágának művelésére. A szakkollégium nagy hangsúlyt fektet az elméleti háttér gyakorlati kiegészítésére, valamint a különböző szak- és tudományterületek interdiszciplináris művelésére.

A szakkollégium rendezvényeket, képzéseket, workshopokat, kurzusokat szervez a különböző képzésekhez tartozó hallgatók összekapcsolása és együttműködése céljából.

Célja, hogy:

  • saját szakmai program kidolgozásával magas szintű, minőségi szakmai képzést nyújtson, segítve a kiemelkedő képességű hallgatók tehetséggondozását, az értelmiségi feladatokra történő felkészülés tárgyi és személyi feltételeinek megteremtését, közéleti szerepvállalását, a társadalmi problémákra érzékeny, szakmailag igényes értelmiség nevelését.
  • az egyetem hallgatói számára magas színvonalú művészeti és kutatási tevékenységgel egészítse ki a graduális képzéseket, lehetővé téve az egyes szak- és művészeti területek közötti interdiszciplináris, projektszemléletű együttműködések létrejöttét.
  • biztosítsa a hallgatók tudományos diákköri tevékenységét, illetve más tudományos pályázatokon, ösztöndíjakon való sikeres szereplését, valamint segítse a hallgatók közösségépítési törekvéseit.
  • magas színvonalú képzéssel és az ahhoz kapcsolódó tudományok művelésével hozzájáruljon mind az egyetem, mind annak képzésének fejlődéséhez, illetve a hallgatói együttműködés elmélyítéséhez.
  • magasabb szintre emelje a szakkollégiumi hallgatók tanulási körülményeit, illetve enyhítse költségeiket.

Képzési programja

A szakkollégiumi kutatások műhelyekben, alkotói közösségekben, vagy egyénileg, mentorok vezetésével zajlanak, magát a felkészülést pedig a teljes tagság számára szervezett szakmai programok egészítik ki.

A műhelyek és alkotói közösségek célja a szakkollégiumi hallgatók képzése, tanulmányi és szakmai előrehaladásaik biztosítása, valamint a hallgatói közösségépítés.

A szakkollégiumban mentorok (vezető tanárok) segítik a hallgatói munkát. A mentorokat az egyetem oktatói és felkért külsős szakemberek közül választják ki, kutatási témák és szakmai területek szerint. A mentorok a szemeszter folyamán nyomon kísérik a hallgatók tudományos, alkotói előrehaladását.

A képzési program keretében a szakkollégium:

  • támogatja és ösztönzi az egyetem intézetei közötti közös kutatásra irányuló hallgatói és oktatói önképzési lehetőséget, törekvést, valamint más szakmai, tudományos csoporttal való belső és külső együttműködések kialakítását
  • ösztönzi hallgatóit ITDK dolgozatok megírására, illetve az OTDK-n való megmérettetésre
  • havi rendszerességgel tematikus kurzusokat, tréningeket, vagy workshopokat szervez
  • szakmai programokat (konferenciákat, workshopokat, kurzusokat) szervez
  • kapcsolatokat épít, együttműködéseket alakít ki az elméleti kutatásokat támogató művészeti és tudományos területek képviselőivel, szakkollégiumaival
  • nagy hangsúlyt fektet az elméleti és gyakorlati háttér megismerésére, lehetőséget teremtve egy-egy téma projektalapú feldolgozására
  • teret ad a hallgatói kreatív gondolkodásnak
  • hozzájárul ahhoz, hogy a hallgatók mind nagyobb számban vegyenek részt az ITDK, OTDK, ÚNKP programokban, ezzel is elősegítve a hallgatók doktori képzésekre való felkészülését, a művészeti-tudományos karrierpályák megalapozását, egyetemünk oktatói utánpótlásának biztosítását és reputációjának növelését
  • ösztönzi a szakmai és művészeti közéleti szerepvállalást

Felvételi eljárás

A felvételi eljárást a szakkollégium elnöksége folytatja le; a jelentkezőket írásban értesítik a felvételi eljárásban hozott döntésről. A szakkollégiumba való jelentkezéshez szükséges pályázat közzétételéről az elnökség az egyetem belső kommunikációs felületein gondoskodik. A pályázatra írásos vagy mozgóképes, rögzített pályázati anyagot kell benyújtani a pályázati kiírásban meghatározottak szerint.

Az elnökség a beérkezett pályamunkák alapján kiválasztja azokat a jelentkezőket, akiket a második fordulóba, a szóbeli felvételi eljárásra behív. A szóbeli felvételin a motivációra és a pályamunkából kiinduló általános szakmai tájékozottságára, tudományos felkészültségére, érdeklődésére és kreativitására vonatkozó elbeszélgetés és a hallgató egyetemi évei alatt elért eredményei alapján választják ki a szakkollégiumba felvételt nyert hallgatókat.

A korábban felvételt nyert hallgatók, akik a következő évben is szeretnének a szakkollégium tagjai maradni, éves szakkollégiumi tevékenységükről, elért eredményeikről írásbeli szakmai beszámolót kötelesek benyújtani az elnökség részére.

Felvételi felhívás

A felvételre jelentkezhet a Színház- és Filmművészeti Egyetem bármely BA, MA és osztatlan képzésében résztvevő és minimum egy éves aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgatója.

A felvételi eljárásra jelentkezni a következők benyújtásával lehet.

1. Rövid amerikai típusú fényképes önéletrajz (telefonos és e-mail elérhetőség megjelölésével)

2. Írásos (1 oldalas) vagy mozgóképes, rögzített jelentkezési anyag benyújtása a szakkollégiumban megvalósítandó terveikről

3. Tanulmányi előmenetel dokumentumainak másolata (egyetemi leckekönyv)

4. Portfólió (amennyiben rendelkezik vele a hallgató)

A jelentkezéshez szükséges dokumentumokat a szakkollegium@szfe.hu címre kérjük megküldeni.

Jelentkezési határidő: 2024. április 17. éjfél

A felvételi eljárás menete

A felvételi eljárás két részből áll: az írásbeli (beküldött pályamunkák) és a szóbeli fordulóból.

A Szakkollégium elnöksége a beküldött pályamunkákból választja ki azokat a hallgatókat, akiket a második fordulóba, a szóbeli felvételi eljárásra behív. A szóbeli felvételin a motivációra és a pályamunkákból kiinduló általános szakmai tájékozottságra, tudományos felkészültségre, érdeklődésre és kreativitásra vonatkozó elbeszélgetés és a hallgató egyetemi évei alatt elért eredményei alapján kerülnek kiválasztásra a hallgatók. A szóbeli pontos időpontjáról (várható időpontja 2024. április 30-május 14 között) és helyszínéről e-mailben kapnak értesítést a jelentkezők.

A felvételi eljárás első és második fordulójában kapott pontok összege alapján dől el, hogy kik nyernek felvételt a szakkollégiumba.

Felvételi eljárás időpontjai:

Jelentkezési határidő: 2024. április 17. éjfél

Szóbeli forduló: 2024. április 30 – május 14 között

Felvételt nyert hallgatók kiértesítése: 2024. május 15-ig

Kapcsolat

Székhelye: 1088 Budapest, Gyulai Pál utca 8.

E-mail cím: szakkollegium@szfe.hu

Széchenyi Terv Plusz
Széchenyi 2020