Felhívás- Projektpályázat fiatal színházi rendezőknek

2024 június 19., szerda 08:37.
Share

A Karrieriroda meghirdeti a Soproni Petőfi Színház színházrendezői pályázatát. Benyújtási határidő: 2024. 08.21 éjfél.

Projektpályázat fiatal színházi rendezőknek

A Soproni Petőfi Színház hidat kíván építeni a kőszínházi struktúra és a fiatalabb generációk között, kitárja kapuit az ifjúság előtt. Ez okból pályázatot ír ki 40 év alatti, egyetemi diplomával rendelkező rendezőknek a 2025/26-os évadban bemutatandó előadás megrendezésére.

A pályázat során előnyt élveznek az alkotói csapattal pályázók, illetve azok, akik friss, a közönség számára izgalmas, irodalmilag értékes kortárs magyar drámával pályáznak.

A pályázat kétfordulós, az elsőben írásban kell az elképzeléseket beküldeni, szereposztási javaslattal, mely szereposztás gerincét a Soproni Petőfi Színház társulata alkotja. A második fordulóba került pályázatokat – prezentációt követően – személyesen kell megvédeni a színház vezetősége előtt.

A pályázathoz csatolni kell az alkotók szakmai önéletrajzát, az ajánlott színdarab szövegkönyvét, a szereposztási javaslatot, a rendezői koncepciót (max. 3 oldal), a látványterveket, a dramaturgiai elképzeléseket, s ha van, a zenei demófelvételt is. Egy pályázó két projekttel is pályázhat.

A pályázatot egy példányban kinyomtatva a Soproni Petőfi Színház (9400 Sopron, Petőfi tér 1.) részére postai úton, ajánlott levélben várjuk. Kérjük, hogy a pályázati anyagot a postai úton megküldött anyaggal megegyező formában, doc-formátumban,  csatolt fájlként is küldjék meg a muvtitkarsag@prokultura.hu  ímélcímre.

A pályázatokat legkésőbb 2024. augusztus 21-én éjfélig kell benyújtani.

Az elbírálást követően a színház legkésőbb 2024 decemberében kihirdeti a pályázati eredményt.

Egyéb hírek

Kiemelkedő SZFE-s szakmai teljesítmények elismerése a Magyar Filmakadémián

A Magyar Filmakadémia második alkalommal adta át Aranyérmét, amelyet idén két egyetemünkön oktató művész vehetett át. Az elismerések mellett hallgatóink is kiemelkedően szerepeltek: több diákunkat a Kovács László–Zsigmond Vilmos Magyar Operatőr Díjjal jutalmazta a zsűri, két hallgatónk pedig nagy értékű digitális kameracsomag különdíjban részesült.

Rendhagyó Barbárok előadás az SZFE oktatójának rendezésében

Móricz Zsigmond Barbárok című novellája nyomán készített színpadi adaptációt Berettyán Nándor Jászai Mari-díjas színész, rendező, a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatója. Az előadás oktatói és hallgatói együttműködésben valósult meg: a produkcióban színészként közreműködik László Rebeka, az SZFE ötödéves prózai színművész hallgatója, valamint Horváth Márk bábszínész, bábtervező, az egyetem oktatója.

A próba a szerelmünk – interjú Ilja Bocsarnikovsszal, a harmadéves prózai színművész osztály vezetőjével és Szergej Szotnyikov vendégoktatóval

„Nem tudom megkülönböztetni, hogy mikor dolgozom és mikor foglalkozom a hobbimmal, hiszen a munkám a hobbim” – vallja Ilja Bocsarnikovsz, akinek harmadéves prózai színész osztálya tavaly novemberben mutatta be Kastanka című előadását. Csehov szívmelengető darabját Szergej Szotnyikov vendégoktató, a Moszkvai Művészeti Színház Egyetemének docense rendezte, aki nem kevesebb szenvedéllyel van munkája iránt: hétből hét napot tölt a színházban vagy diákjaival. Ennek ellenére két külföldi oktatónkat sikerült mikrofonvégre kapnunk.

Az SZFE is részt vesz a XVI. DESZKA Fesztiválon

A Csokonai Nemzeti Színház idén tizenhatodik alkalommal rendezi meg Debrecenben a DESZKA Fesztivált, a kortárs dráma ünnepét. A rendezvényen a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak előadását is láthatják az érdeklődők, a fesztivál díszvendége pedig oktatónk, ifj. Vidnyánszky Attila lesz.

Elkezdődött a 45. Magyar Filmszemle – ezeket az SZFE-s filmeket nézhetjük meg

Február 2. és 8. között a Corvin Moziban rendezik meg a 45. Magyar Filmszemlét, ahol a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak több alkotása is bemutatkozik a nagyközönség előtt. A rangos esemény szakmai zsűrijében az egyetem oktatói, Vecsernyés János rendező-operatőr és Babos Tamás operatőr is helyet kapnak, tovább erősítve az SZFE jelenlétét a szemlén.

SZFE-s hallgatókkal születik újjá A padlás Debrecenben

A titokzatos padlás, ahol mese és valóság összeér. A legsikeresebb magyar musical ezúttal új köntösben elevenedik meg Csáki Benedek, az SZFE nemrég végzett hallgatójának rendezésében. A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói aktív alkotóként vesznek részt a produkcióban, friss energiával, mai gondolatokkal és merész kérdésekkel töltve meg a darabot. A bemutató sincs fényév távolságra: január 30-án debütál a debreceni oDEon Színház színpadán.

Színes pokol: SZFE-s hallgató filmje is látható a Magyar Filmszemlén

Egyetemünk másodéves filmrendező hallgatója, Kis Xavér első önálló rövidfilmje. A Színes pokol, amely a nemek közti kommunikációról és a színészi kiszolgáltatottságról szól, már három hazai fesztivál programján szerepel, köztük a közelgő 45. Magyar Filmszemlén. Ennek kapcsán beszélgettünk vele, azt is megtudtuk, milyen út vezetett idáig.

Ló, AI és Hamvas: ilyen lesz a februári Alkotóműhelyek Hete

Hogyan lesz egy lóból kaszkadőrló? Helyettesítheti-e az AI a szinkronhangot? Van-e hasonlóság Hamvas és Márai esztétikája között? – csak néhány cím az Alkotóműhelyek Hete programjából, amely február 9. és 13. között várja az SZFE hallgatóit és munkatársait. De, aki lazábban kezdené a szemesztert és inkább énekelne, táncolna vagy filmeket nézne, az is talál kedvére való programot.

Több betöltése Több betöltése
Széchenyi Terv Plusz
Széchenyi 2020