„Hogyan éri el a rendező és a társulat a kollektív tudást, hogy képes legyen létrehozni az előadást?” – Interjú Adam J. Ledger professzorral
Adam J. Ledger rendező, a Birminghami Egyetem oktatója, a színháztudomány és az előadó-művészetek professzora Budapesten tartott előadásokat a Színház- és Filmművészeti Egyetem vendégeként. A professzorral készült interjúnkban olyan kérdésekre kerestük a választ, hogy milyen szempontok alapján vizsgálja a rendező munkáját egy próbafolyamatban, hogyan építhető be egy aktuális téma egy színházi előadásba és nem utolsó sorban: mit tanácsol a fiatal alkotóknak?
Mi a benyomása, mennyiben hasonlít és mennyiben tér el egymástól az angol és a magyarszínházi képzés a felsőoktatásban?
Kezdem a különbségekkel. Fantasztikus dolognak tartom, hogy ötéves képzésben vehetnek részt a hallgatók a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, ami ráadásul államilag támogatott. Nálunk is van mesterképzés, de nagyon sok hallgató küzd finanszírozási problémával – ez tehát egy óriási különbség. A másik fontos eltérés, hogy itt Magyarországon sokkal kiforrottabb a rendezői program, mint nálunk. Az Egyesült Királyságban a rendezővé válás útját homályosabbnak látom. A harmadik különbség, hogy erős és hasznos átfedés van a színházi és filmes szektor, valamint az egyetemi képzés között. Hasonlóság lehet viszont a két képzésben, hogy soha nincs elég idő és hely, vagy terem, de ez valahol teljesen érthető.
Jelenleg mik a fő kutatási területei?
Jelenleg a kortárs rendezés a fő kutatási területem. Érdekes módon – tudtommal – nem létezett olyan könyv, amely kizárólag a kortárs rendezőkkel foglalkozott volna, ezért írtam erről egy –véleményem szerint – hiánypótló könyvet 2019-ben The Director and Directing: Craft, Process and Aesthetic in Contemporary Theatre (A rendező és rendezés: mesterség, folyamat és esztétika a kortárs színházban) címmel. A másik terület a színészi munkáról szól. Ez a munkafolyamat vezetett vissza az eredeti foglalkozásomhoz, a színjátszáshoz, hiszen csak ezután lettem rendező és egyetemi tanár – így teljes a kör. Fontos terület még a laboratóriumi színházi munka, amely Eugenio Barba munkássága iránti érdeklődésemből gyökeredzik. Barba még jelenleg, 88 évesen is egy Hamlet produkciót próbál; neki köszönhetem, hogy most itt vagyok.
Milyen szempontok alapján vizsgálja a rendező munkáját egy próbafolyamatban?
Két módszerem van, az egyiknél mindenképpen a próbán kell lennem. Sok időm telik azzal, hogy mások próbafolyamatára bejussak, ami egyfajta terepmunka. Mint tudja, a legtöbb tanulmány az előadással, a végtermékkel foglalkozik, de engem inkább az érdekel, hogy jutunk el oda, mi a folyamat. Próbálom elméleti keretbe foglalni az alkotás és befogadás folyamatát. Ez a kognitív tudomány és elmélet felé terelt, amely azzal foglalkozik, hogyan tudnánk megmagyarázni az érzékelést és az agyműködést. Ennek vannak határai, viszont szeretném megtalálni a kulcsát annak, hogy mi történik ebben a folyamatban.
Ön arról értekezik, hogy a „készség” nem objektív dolog, hanem időben és térben jön létre, emiatt pedig döntően interszubjektív és kollektív jelenség. Milyen tapasztalatok alapján jutott erre a megállapításra?
Ez az én előfeltételezésem volt, amiből kiindultam. A kérdés, hogy miként definiáljuk a „készséget”. Először is minél szélesebben kinyitnám ezt a fogalmat. A „készség” kapcsán gondolhatunk technikára, adottságokra, szakmára, tudásra. Például egy jó énekhang, vagy adottság az énekléshez már megvan a próba előtt is az előadónál, mégsem biztos, hogy adott helyzetben jó teljesítményt nyújt. A dalt, az előadást próbálni kell, melynek során a már meglévő szakmai tudást és személyes képességeket az énekes összehangolja a feladattal. Úgy kezdtem felfogni a „készséget”, mint tranzakciót, mely a próba során történik. De hogyan történik ez? Hogyan éri el a rendező és a társulat a kollektív tudást, hogy képes legyen létrehozni az előadást? Ez egy szubjektív dolog, aminek térben és időben egyszerre kell létrejönnie. Színházat egyedül nem lehet csinálni. Még az egyszemélyes színháznak is szüksége van íróra, rendezőre, közönségre. Emiatt mindig történik tranzakció is. Ez a gondolat visszanyúlik Peter Brook Az üres tér című könyvéhez. A kognitív elméletek egyre jobban kezdik alátámasztani, hogy a környezetünk is képes minket közvetlen érzelmi tapasztalásokhoz eljuttatni.
Megfigyelései alapján mit gondol arról, hogy min múlik egy próbafolyamat, illetve egy előadás sikere, vagy éppen sikertelensége?
Min múlik? A varázslaton, a mágián. Először is azt gondolom, hogy nem létezik teljes kudarc. Ha egy előadás megtörténik, máris elért valamit. Lehet, hogy nem jó, de mindenképpen lehet konstruktív és előremutató. Mitől lesz jó egy előadás? A rendező szemszögéből nézve azt mondanám, hogy a szereposztás nagyon-nagyon fontos. Megfelelő emberekre van szükség, akikkel jól lehet együtt dolgozni, sokszor jobban is, mint megfelelő színészekre.
Művészeti vezető a The Bone Ensemble nevű társulatnál, ahol fontos, az egész jelenkori társadalmat érintő problémákkal foglalkoznak. Mit gondol, hogyan építhető be egy aktuális téma egy színházi előadásba? Milyen hatással lehetnek a fiatalokra?
A társulatommal fiataloknak, családoknak készítünk előadásokat. Úgy gondoljuk, hogy a nehezebb témák is megállják a helyüket a színpadon. Például színpadra állítottunk egy történetet a klímaváltozásról. Ennek a középpontjában egy fiatal lány áll, aki ki akarja deríteni, miért olvadt el családja otthona, az iglujuk. A lány tragédiáján keresztül közel kerülhetünk a valódi, mindenkit érintő problémához, a környezetszennyezés súlyosságához. A mi előadásaink többnyire interaktívak. Itt például a közönség úgy tud segíteni új otthont találni a főszereplőnek, hogy felállnak a helyükről, és együtt megváltoztatják a díszletet. Úgy gondolom, nem csak be lehet, hanem be is kell ágyazni ezeket a nehéz témákat a színházi előadásokba és csupán jó eszközökre van szükség a fal áttöréséhez.
Mit tanácsol a fiatal alkotóknak? Milyen témákkal érdemes foglalkozniuk?
Az alapvető tanácsom, hogy szerezzenek barátokat, szövetségeseket, akikben megbíznak, akikkel szívesen dolgoznak együtt. Témák tekintetében olyat válasszanak, ami igazán motiválja őket. Ezeknek nem kell véresen komolynak lennie, de tudnunk kell, miért csináljuk. Lehet, hogy valamivel azért foglalkozunk, mert vicces, vagy szórakoztató, és ez rendben is van, azt viszont csináljuk jól. A formának pedig a célt kell szolgálnia: olyat kell választanunk, ami leginkább illik ahhoz, amit csinálni szeretnénk. Fontos azonban szem előtt tartani, hogy ne korlátozzuk magunkat egy formanyelvre, mert fennáll a veszélye, különösen rendezőként, hogy az ember ismételni fogja önmagát. Érdemes mindig kritikusan szemlélni azt, amin dolgozunk. Eugenio Barba szerint egy próbafolyamat alatt célszerű olyan váratlan helyzetekbe kerülni, ami arra kényszerít, hogy változtassunk.
Végezetül, hogy érezte magát az egyetemünkön?
Nagyon jól. Új és egyben ismerős érzés. Szeretek filmesek, színházasok között lenni. Otthon hasonló kihívásokkal nézünk szembe, mint ti itt. Úgy érzem, a Színház- és Filmművészeti Egyetem most a változás, az erő és a megújulás helye. Kívánom ehhez a legjobbakat. Köszönöm a meghívást!
Egyéb hírek
Rituális térbe helyezett Aiasz – beszélgetés Czene-Polgár Donáttal
Az Antik tragédia a kortárs színpadon című konferencián mutatták be Szophoklész Aiasz című drámáját Czene-Polgár Donát harmadéves dramaturg szakos hallgató rendezésében. Mi vitte el a mozgásszínház felé, és miért fontos ma a női sorsok ábrázolása? – erről is kérdeztük a Lázár Balázs és Szabó Réka osztályában tanuló fiatal alkotót interjúnkban.
Kortársunk Aiszkhülosz és kortársunk Szophoklész – interjú Kaj Ádámmal
Hogyan lehet az ókori görög drámákat ma is élővé tenni? – erről beszélgettünk Kaj Ádámmal, az SZFE Doktori Iskolájának másodéves hallgatójával, aki az Antik tragédia a kortárs színpadon című konferencia kísérőprogramjaként állította színpadra a Leláncolt Prométheuszt.
„Ha a néző egy kicsit őszintébben megy haza, az már nagyon nagy dolog”
Ilja Bocsarnikovsz orosz-lett színművész, színházrendező, egyetemi tanár. 2017-től rendszeresen dolgozik Magyarországon: sokadik rendezésén van túl, 2022-2023 között a debreceni Csokonai Színház, 2023-tól a Karinthy Színház művészeti vezetője. 2023-tól a Színház- és Filmművészeti Egyetem osztályvezető tanára. A Déryné Magazinnak adott interjújában a színházak jövője kapcsán beszélt többek között emberi értékekről, az élet nagy kérdéseiről és arról, szerinte hol kezdődik a színház.
Elnyerte az Év Kiállítása díjat az OSZMI
A Bodolay Géza Jászai Mari-díjas, érdemes művész, színházi rendező, egyetemünk oktatója által vezetett Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Bűvészinasok című tárlata nyerte el idén az Év Kiállítása díjat, amelyet kedden adtak át Budapesten, a Hagyományok Házában.
Bábozva a veszteség is könnyebben feldolgozható
Egy bábelőadás nem feltétlenül móka és kacagás. A betegség, a halál és a gyász olyan tabu témák, amelyekről Kiss Dorina, harmadéves bábrendező szakos hallgató „Édesanyám, édesanyám” című bábelőadása érzékeny és elgondolkodtató perspektívát nyújt. Az előadást nemrég gyerekközönség előtt is bemutatták.
Vizsgafilm-vetítés az Urániában
Az SZFE film- és televíziórendező BA III. évfolyama és a dokumentumfilm-rendező művész MA II. évfolyama bemutatja tavaszi vizsgafilmjeit. A vetítés helyszíne az Uránia Nemzeti Filmszínház, időpontja november 22-e, 18 óra. A Díszteremben a film- és televíziórendező BA III. évfolyam rövidfilmjei kerülnek vászonra, a Csortos teremben pedig a dokumentumfilm-rendező művész MA II. évfolyamának kisfilmjei láthatóak majd.
Megszólíthatók-e irodalommal a mai középiskolások?
A Déryné program részeként indult KultUp alprogram sikerrel válaszol erre a kihívásra: az ország középiskoláit járva a diákok körében is népszerű színházi és művészeti témanapokat tart, amelyhez az elmúlt napokban két helyszínen mi is csatlakoztunk.
Elhunyt Tatár Eszter Jászai Mari-díjas rendező
Szomorúan értesültünk róla, hogy Tatár Eszter Jászai Mari-díjas rendező, egyetemünk egykori hallgatója elhunyt. Az 1954-ben végzett, sokoldalú színházi szakember alig három hónapja vette át SZFE-s rubindiplomáját.
