Egyetemünk október 14-én magas rangú üzbég vendégeket fogadott. Avazkhan Tadjikhanov üzbég kulturális miniszterhelyettes és Aybek Shakhavdinov üzbég nagykövet érkezett hozzánk, hogy első kézből ismerkedhessenek meg intézményünk sokszínű világával.
A delegációt prof. dr. Sepsi Enikő, az SZFE rektora fogadta az Uránia Filmszínházban, aki bemutatta egyetemünk működését és infrastruktúráját, különös tekintettel a korszerű virtuális stúdióra.
A látogatás során a felek felvázolták a lehetséges együttműködési területeket, beleértve a hallgatói és oktatói csereprogramokat, közös kutatási projekteket, valamint fesztiválok és kulturális események közös szervezését. Mind a filmes, mind a színházi területen konkrét javaslatok hangzottak el, többek között hallgatói csereprogram indítására és filmes koprodukciók megvalósítására vonatkozóan.
A találkozó eredményeként a felek megállapodtak egy jövőbeni, átfogó együttműködési megállapodás kidolgozásáról, amely szilárd alapot biztosíthat a közös tervek megvalósításához és új távlatokat nyithat a nemzetközi művészeti oktatás és kulturális cserekapcsolatok terén.
A nyitóképen egyetemünk rektora, prof. dr. Sepsi Enikő fog kezet Avazkhan Tadjikhanov üzbég kulturális miniszterhelyettessel.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori és Habilitációs Tanácsa nevében tisztelettel meghívjuk Hruby Edit DLA disszertációjának nyilvános védésére.
Az SZFE Könyvek sorozat két új kötete is bemutatkozott október 15-én az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A friss kiadványok között szerepel a Médialexikon webbook, valamint Patrick Nash Rövidfilmesek kézikönyve című tankönyvének magyar fordítása, amely gyakorlati példákon keresztül ismerteti a rövidfilmes forgatókönyvírás alapjait.
Október 12-én a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében közös gálaműsor keretében ünnepelte alapítása évfordulóját a Színház- és Filmművészeti, a Liszt Ferenc Zeneművészeti, a Moholy-Nagy Művészeti és a Magyar Táncművészeti Egyetem.
Október 20-án, hétfőn 17 órakor mutatják be az SZFE Vilmos Zsigmond Intézet Filmrendező és Filmoperatőr művész MA (2021-2023) szakos hallgatói diplomafilmjeiket az Urániában.
Október 15-én szerdán 13 órakor az Uránia Nemzeti Filmszínház ad otthont az SZFE Könyvek sorozat legújabb köteteit bemutató eseménynek. Két, a hazai médiatudományi és filmes oktatás számára egyaránt fontos, hiánypótló kiadvány kerül a közönség elé: egy webbook a média fogalmi és elméleti alapjairól, valamint egy tankönyv a forgatókönyvírás művészetéről, illetve módszertanáról.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem dokumentumfilm-rendező MA szakos hallgatói október 10-én a Felvidék egyik különleges térségébe, a Medvesaljára látogattak el első közös projektfilmjük terepszemléje keretében.
Október 12-én a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében közös gálaműsor keretében ünnepelte alapítása évfordulóját a Színház- és Filmművészeti, a Liszt Ferenc Zeneművészeti, a Moholy-Nagy Művészeti és a Magyar Táncművészeti Egyetem.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem szervezésében Antal Nimród, magyar származású amerikai filmrendező tart exkluzív mesterkurzust 2025. október 10-én pénteken a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetben.

