Január 22-én ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját
2023 január 15., vasárnap 14:17.
Ebből az alkalomból beszélgettünk Baska Barbara operatőr, grafikus oktatónkkal, akinek megjelent Deus ex machina című haiku verseskötete, melyet az intenzív osztályon megélt élményei ihlették. Covid héthónapos terhesen, autóbaleset nyolchónapos terhesen, epehólyagműtét, a műtétet követően tüdővérzés, majd tizenkét nap az intenzív osztályon…
Baska Barbara verseskötete a szerző saját fotóival kiegészülő, rövid haikukban elmesélt történet fizikai szenvedésről, félelemről, reményről, az anyává válás és a gyógyulás csodájáról.
Nagyapja, Rényi Tamás filmrendező, édesapja, Baska József festőművész, édesanyja, Rényi Katalin festőművész, testvére, Baska Balázs grafikusművész. Művész szülők mellett felnőni kegyelmi állapot. Mit adott Önnek gyerekként az a kultúrkörnyezet, amit a szülei, s az ő szakmai és baráti köre képviselt?
Az, hogy ez kegyelmi állapot volt vitathatatlan. Roppant inspiráló közeg az, ami engem, illetve minket a testéreimmel a születésünk pillanatától körbevett. Ha csak azt említem, hogy gyerekként felnéztünk az otthonunk falaira, csupa remekművekkel szembesültünk. A legkülönfélébb nézőpontokat és művészi világokat képviseltek ezek a képek. Folyamatosan úton voltunk szüleinkkel Európában és a világban, kétéves koromtól állandó látogató voltam a Velencei Biennálékon. Minden elérhető seregszemlén és nagy kiállításon családostól jelen voltunk. Hozzá kell tennem, célként sosem volt kitűzve tudatosan, hogy művész legyek, sőt, sokáig dacosan ellenálltam ennek. Olyannyira, hogy sokáig biológus szerettem volna lenni. Ezt a komoly tervet az húzta keresztbe, hogy egyszer leültem rajzolni, és ment. Ráadásul még szerettem is. Rajzolás után a számítógép, majd a kamera kerített hatalmába.
Felnőttként, édesanyaként van-e olyan aspektusa a gyerekkorának, amit csak ennyi idő távlatából ismert fel?
Érdekes kérdés? Visszatekintve pontosan látom, hogy gyerekkorom minden perce milyen finoman épült be a belső világomba, ahonnan aztán felnőttként fogalmazom meg saját világomat hol képben, hol verbálisan. Természetesen ezeket az alapokat a tanulmányok ki tudták egészíteni, de a lényeg mégis csak az alapokon van, amit úgy kaptunk meg otthon, hogy észre sem vettük, csak a birtokunkba kerültek. Magam is igyekszem ezeket az alapokat finoman átadni egyelőre nagyobbik fiamnak. Természetesen egyikőjük felé sem elvárás, hogy művészekké váljanak, bár nagyon boldog lennék, ha mégis. Nem tudom mit hoz a jövő, de, ha értékelik a körülöttük lévő művész közeget, ha értik majd ennek a világnak a mozgatórugóit, már boldog leszek.
2022-ben embert próbáló időszakon ment keresztül, ahol az élete volt a tét. Az átéltek milyen irányba sodorták? Bár ilyen helyzetben nem feltétlenül a művészi fejlődésében gondolkodik az ember, Önnek mégis sikerült egy új műfajban újat letenni az asztalra. Miért éreztre fontosnak, hogy az intenzív osztályon haiku formában rögzítse a történteket?
Pont azért, amit említett, az életem volt a tét. Ilyenkor sok minden megfordul az ember fejében, az enyémben az is, hogy ha esetleg elvesztem a csatát, addig míg harcoltam, hitelesen legyen rögzítve a folyamat. Mivel beszélni a lélegeztetés miatt nem tudtam, nem maradt más eszköz a kezemben, csak az írás. Régen foglalkozom már ezzel a műfajjal, nem is volt kérdés, hogy ebben a műfajban kezdem el a velem történteket megfogalmazni. A másik indokom az volt, hogy míg azon járt az agyam, hogy a haikuk ?tökéletesek? legyenek, addig sem gondoltam a tétre, ami azért dermesztő volt. Terápia volt, amit megtehettem magamért, ami miatt nem éreztem magam teljesen tehetetlennek.
Pontosan. Dokumentalista és egyben elvont forma, ami rendkívül nyers is. Ez a bizonyos ?nyersség? volt az, ami távolságot tartatott velem. El lehetett lépni a helyzetemtől, ami óriási segítség volt akkor és ott. Bár nagyon érdekes az, hogy mindazzal, amit most elmondtam akkor nem voltam tisztában. Csak csináltam, mert nem tehettem mást. Később azért detektáltam, hogy ez tulajdonképpen öngyógyítás volt.
Ha az ember felmenői jelentős művészek, hogyan találja meg a művész a saját, autonóm megszólalási, fogalmazási hangját? Honnan lehet abban biztos, hogy amit megfogalmaz az valóban az ő saját egyedi hangja?
Ez azért bonyolult kérdés, mert azt hiszem, nem az a legnagyobb kihívás abban a helyzetben, hogy az ember elkezdje a maga útját járni, hanem az, hogy megmutassa azt. A most megjelent haiku kötet azért is fontos, mert most először szabadult ki a szellem a palackból. Régóta írok már, de közönség elé tárni még nem volt bátorságom.
A kötet címe – Deus ex machina ? számomra nagyon beszédes. Jelentése: Isten a gépből/ Isteni beavatkozás. Ha csak a címet nézem arra következtetek, hogy a gyógyulását Isteni csodának éli meg. Jól érzem?
Igen. A hatalmas tanulsága a történetemnek az, hogy az emberrel bármi megtörténhet, holott az ember úgy tekint magára, hogy az abszurd borzalmak nem történhetnek meg vele. Sajnos megtörténhetnek. A másik rácsodálkozásom az volt, hogy Isten az orvosok által beavatkozik. Olyan tudást adott az embernek, amivel generációk sorsát befolyásolják. Megment életeket, és ezzel egy sor olyan ember születik meg, akik egyébként nem születhetnének meg. Az orvosok a gyógyítással nap mint nap a végtelent indítják útjára, s ez engem lenyűgöz.
Ebből rendkívüli életeseményből született egy új műfajban egy új alkotás. Tervezi a történteket vagy operatőri vagy filmrendezői eszközökkel is elmesélni?
Abszolút. Már 2020-ben tervben volt egy film, amiben arról meséltem volna, hogy milyen csodálatos hivatás is az orvosi pálya. A Covid miatt meghiúsult, nem is a figyelem terelődött el róla, hanem a kórházakban lehetetlenné vált a forgatás. Most már lazultak ezek a szigorú szabályok, s hamarosan talán ez a film is megszülethet.
B. Török Fruzsina
Fotó: Fischer Zoltán
Egyéb hírek
Adventi utazás címmel mutatott be vizsgafoglalkozást az SZFE harmadéves drámainstruktor osztálya
,,Egyetlen helyes gondolat megfordíthatja a sorsot” – ez a Senecától kölcsönzött idézet is lehetne az előadás mottója: osztályközösségünkben kiemelten fontosnak tartjuk, hogy egymásnak időt és meghallgattatást adjunk. Tudjuk, hogy egy mély beszélgetés, a csönd ereje és pár kedves gesztus sokat segíthet, főleg az ünnepekhez közeli időszakban.
Megjelent A televízió volt az életünk című kötet – az íróval, Babiczky Lászlóval beszélgettünk
Babiczky László életútja szorosan összefonódik a magyar televíziózás történetével: a kezdeti asszisztensi munkától a Pécsi Körzeti Stúdió vezető rendezői feladatain át a Magyar Televízió archívumának megmentéséig. 1974-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, tavaly vette át az ötvenéves diplomáját, valamint 2025. nyarán jelent meg A televízió volt az életünk című kötete, ennek kapcsán beszélgettünk vele.
Nézőkutatás a Színház- és Filmművészeti Egyetemen
A Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskolája 2025-ben kutatást indított, hogy az intézményben készülő (vizsga)előadásokkal kapcsolatos nézői véleményeket, reflexiókat vizsgálják
Pilinszky a színpadon Isztambulban – Szilágyi Bálint vezetésével
Szilágyi Bálint, a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves színházrendező osztályának vezetője, nemrég rendkívül inspiráló színházi projektet vezetett az isztambuli Mimar Sinan Egyetemen, amelynek középpontjában Pilinszky János művei álltak.
„A hangomat édesanyámtól örököltem” – interjú Fogl Noémivel, végzős zenés színművész hallgatónkkal
„Csak egyszer legyek végre sztár!” – énekelte a díjátadó gálán Fogl Noémi, a X. Danubia Talents Nemzetközi Zenei Verseny operett–musical kategóriájának abszolút első helyezettje. A miénk már biztosan az és kívánjuk, hogy azon álma, hogy egyszer primadonnaként álljon a színpadon, teljesüljön. Kiss-B. Attila és Homonnay Zsolt végzős osztályának hallgatójával a verseny után jövőbeli terveiről is beszélgettünk.
Nemzetközi díjjal ismerték el az SZFE színházrendező oktatóját – interjú Szabó K. Istvánnal
Szabó K. Istvánt, a Jászai Mari-díjas romániai magyar rendezőt, az SZFE prózai színházrendező szak osztályvezető tanárát nemrég Ion Caramitru Nagydíjjal tüntette ki az Academia Balkanica Europeana Észak-Macedóniában. A friss elismerésről és annak jelentőségéről beszélgettünk vele.
Kálloy Molnár Péterre emlékezünk
2025. december 1-jén, 55 évesen daganatos megbetegedésben hunyt el Kálloy Molnár Péter színész, énekes, zenész, rendező, drámaíró.
Lehet-e az AI alkotó a színpadon és a filmen? – képes beszámoló az SZFE Innovációs Napjáról
A Színház- és Filmművészeti Egyetem december 2-án Innovációs Napot rendezett a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetben, ahol a színház, a film, a kultúratudomány, valamint az infokommunikáció és az IT-szektor szakértői közösen keresték a választ arra, miként állítható a technológia a művészi alkotás szolgálatába, és hogyan egészíthetik ki a mesterséges intelligencia forradalmi lehetőségei az emberi kreativitást.
