Hozzám tartozik…

Ha visszagondolsz az életedre, mit mondanál, mi volt az a pont, vagy esemény, ami annyira meghatározó volt, hogy az élet nem folytatódhatott ugyanúgy tovább?

Egy húsz évvel ezelőtti élményt elevenítek fel, ez a történés azóta is meghatározza az életemet. Mindig szerettem utazni. Magyarország összes táját bejártam gyalog, kerékpáron, kenuval; csaknem a teljes kéktúrát, és eddig több mint hússzor végigeveztem a Felső-Tiszán. Beutaztam Európát, főleg hivatalos célból, konferencia, vendégoktatatás címén. Ám 2005-ben jött a fordulópont, amikor eleget mertem tenni egy régi baráti meghívásnak, és elutaztam a tengerentúlra.

Ehhez bátorság kellett?

Nagyon nem szeretek repülni. Antropológus barátom azonban meghívott Costa Ricába, az pedig az óceánon túl van. Húsz év után végre kezet foghattam a barátommal, körbevezetett Costa Ricán, gyönyörű esőerdőket láttam, csodálatos, kivételes állatvilágot, gazdag biodiverzitást. Csakhogy én inkább kultúrakutató vagyok. Megkérdeztem, hogy van-e itt valami történelmi emlék. Nemigen, válaszolta a barátom. Második Costa Rica-i utamon megtudtam, hogy igenis van, a kőgömb-kultúra, de ez későbbi történet. Erőszakoskodtam, hogy szeretném látni a maja piramisokat, de megpróbált lebeszélni róla. A maják messze vannak ide! Nem hagytam magam. Szereztem repülőjegyet, és eljutottam a guatemalai Tikalba, a „maja New Yorkba”. Amikor megpillantottam az első maja piramist, olyan érzésem volt, mintha áramütés ért volna.

Meg tudod-e már ennyivel az utazás után fogalmazni, hogy mi az, ami pontosan ennyire hatott rád?

Hiába tanultam róla az egyetemen a néprajz szakon, nem gondoltam, hogy ez a kultúra valaha engem érdekelni fog. De az első piramis látványa berobbant az életembe. Megtudtam, hogy a környék tele van még maja emlékekkel. Másnap béreltem egy autót, hogy újabb maja városokba is eljuthassak. A turisták kilencven százalékát csak Tikal érdekli, de számos további maja település van a környéken, több olyan, amit csak csónakkal lehet megközelíteni. Annyira felkészületlen voltam, hogy gyakorlatilag felfaltak a szúnyogok. Szúnyogriasztót sem vittem magammal. Ez az út meghatározta az összes többi utamat. Felkutattam a majákról szóló könyveket, állítólag „majakutatóvá” is váltam. Még egy hatnapos trópusi őserdei gyalogtúrára is elmentem, El Miradort és a környékén lévő többi maja piramist fölfedezni.

Legtöbbünknek India nagyon ambivalens. Egyszerre vonzó és végtelenül taszító. Te már hónapokat töltöttél ott el. Miért fontos neked India?

India elsőre roppant ijesztő. Volt barátom, aki két nap után hazajött. Első próbálkozásom Indiával nagyon emlékezetes. Az egyetemen volt egy indiai csoporttársam. Számos alkalommal kínálgatta segítségét egy esetleges utazáshoz, de mikor valóban szükség lett volna rá, nem segített. Ugyanúgy álltam neki az első indiai út megszervezésének, mint a többi útnak. Gondoskodtam repülőjegyről és szállásról. Jóhiszeműen azt gondoltam, ami le van levelezve, az úgy lesz. Tévedtem. Hajnalban érkeztünk Delhibe, és egy olyan szállásra, amiről az első pillanatban tudtuk, hogy egy percet sem maradunk ott, sőt hamarosan lehet, hogy ki- vagy elrabolnak. A pénzt veszni hagyva elmenekültünk, lényegében elölről kellett kezdenünk az út megszervezését, ráadásul teljesen magunkra maradva. De másodszor is átvertek bennünket. Fáradtak voltunk, fáztunk. Arra gondoltam, hogy felülök az első gépre, és hazajövök, mert ez reménytelen. Aztán mégis vettem egy nagy levegőt, és beláttam, hogy most erősnek kell lenni. Nem volt könnyű, de az utazás végére, mikor kiismertem a helyi szokásokat, már azt mondtam: lehet, hogy visszajövök. És vissza is mentem, idén nyáron már ötödször. Egy titokzatos világ, melynek megfejtéséhez sok türelem és hit kell. De ugye, Sára Sándor is mennyire szerette Indiát?!

Mikor érdemes elmenni Indiába, télen, vagy nyáron?

Mondhatnám, hogy soha, mert télen hideg van, és az utcán mindig égetnek valamit az emberek, hogy meleget csináljanak, nyáron pedig folyton esik az eső, és elviselhetetlen a pára. Negyven fok van, de ha bemégy valahová, ott húsz fokra hűtik a helyiséget. És Delhiben az iszonyatos szmog. Ha valaki a társasutazást választja, akkor busszal viszik a turistákat mindenhova, és ha nem akarja, a lábát sem kell a szállodából kitenni, de biztos nem fut bele olyan történetekbe, amikbe mi belefutottunk. Sok kalandról le is marad. Mi az egyéni utazást választottuk, mert arra voltunk kíváncsiak, milyen India igazi arca.

Veszélyes helynek számít?

India nem kényezteti el a turistákat. Ha betartja az ember a kötelezőket: nem viselkedik kihívóan, az öltözködését a helyi kultúrához igazítja, feltűnő ékszereket nem hord, akkor nem kell arra számítani, hogy bántódása esik. De arra számítson, hogy megnézik, közös fényképet kérnek, olykor talán támogatást is, és szóba elegyednek vele, ki tudja milyen célból. Nem javaslom, hogy nők egymagukban vagy kettesben vállalkozzanak indiai utazásra, bár ilyesmit is láttam: például egy egyedüli hölgyet egy Isten háta mögötti ladakhi buddhista kolostorban. De kisebb baráti társaságban szerintem senkinek nem eshet baja.