A Nemzeti Filmintézettel azon dolgozunk, hogy a filmek megtalálják a közönséget – mondta a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos pénteken, a 20. Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál (Cinefest) megnyitóján.
A kormánybiztos kiemelte, a Cinefest változatos filmkínálatot mutat be a világ minden tájáról, a rendezvényt hiánypótló alkotások és neves zsűritagok jellemzik.
Káel Csaba kijelentette, a Cinefestnek nagy szerepe van abban, hogy az új filmek minél szélesebb körben eljussanak az emberekhez. Úgy fogalmazott, hogy a szervezők a világ filmművészetét vitték Miskolcra.
Azt mondta, a fesztivál jól jelzi, hogy hatalmas az igény a közös mozizásra és a közösségi filmélményekre.
A teljes cikk megtekinthető: https://hirado.hu/extra/kultura/cikk/2024/09/06/kael-csaba-azon-dolgoztunk-hogy-a-filmek-megtalaljak-a-kozonseget
Fotó: MÜPA/Kállai-Tóth Anett
A testhorror műfajának világhírű alkotója, David Cronenberg a Színház- és Filmművészeti Egyetem meghívására szeptember 19-én az Uránia Nemzeti Filmszínházban tart mesterkurzust a Budapesti Klasszikus Film Maraton programjának keretében.
Az idei őszi szemeszterben ismét színes nemzetközi közösséggel bővült a Színház- és Filmművészeti Egyetem: 15 Erasmus-hallgató kezdte meg tanulmányait intézményünkben. Az érdeklődők Litvániából, Szlovákiából, Spanyolországból, Németországból, Romániából és Hollandiából érkeztek Budapestre.
Nyolcadik alkalommal rendezik meg a Budapesti Klasszikus Film Maratont, amely az elmúlt években Európa egyik legfontosabb, restaurált filmklasszikusokat bemutató fesztiváljává nőtte ki magát. A rendezvény mára nemcsak a magyar és külföldi filmrajongók, hanem a nemzetközi szakma számára is kiemelt eseménnyé vált: a világ számos Oscar-díjas és világhírű alkotója fordult már meg vendégként Budapesten.
A 2025-ös esztendő díszoklevél-átadó ünnepsége ismét bebizonyította, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem büszkén őrzi a hagyományait. A Karrieriroda és a Kommunikációs és Marketingigazgatóság szervezésében létrejött esemény volt az évkezdés legünnepélyesebb pillanata.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) 2025. szeptember 5-én tartotta jubileumi tanévnyitóját az Uránia Nemzeti Filmszínházban, ahol közel 160 elsőéves hallgatót köszöntöttek. Az esemény keretében 45 művész jubileumi arany-, gyémánt- és vasdiplomát vehetett át.
Mit üzen ma az Oidipusz-történet? Adam Ledger, a Birminghami Egyetem rendezője most először állít színpadra darabot az SZFE hallgatóival. Martin Crimp A többit láttad már a moziban című művének hazai premierje igazi összmunkával jön létre: dramaturgok, drámainstruktorok, színészek és egy oktató dolgoztak együtt, hogy kortárs közegben szólaltassák meg Euripidész klasszikusát.
Szeptember 3-án, a Színház- és Filmművészeti Egyetem egyhetes kulturális programsorozata, az Alkotóműhelyek Hete keretében mutatták be a Mit lát a néző? című hiánypótló színházszociológiai tankönyvet. A kötet 2025 áprilisában jelent meg a L’Harmattan Kiadó gondozásában, a Károli Könyvek sorozatban, szerkesztői Sepsi Enikő, az SZFE rektora és Szabó Attila, az egyetem oktatója. A kiadvány elméleti hátteret, gyakorlati módszereket és konkrét kérdőíveket kínál mindazoknak, akik színházi nézőkutatások megszervezésével kívánnak foglalkozni.
Udvarias Katalin 1974-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, és tavaly vette át az arany díszoklevelét. Több mint fél évszázados pályafutása során számtalan főszerepet alakított, emellett 16 évig tanított, könyvet ír, és ma is aktívan dolgozik. Beszélgetésünkben a hivatás szeretetéről, a színészi lét kihívásairól, valamint a boldogság titkáról mesélt.