„Nem adom tovább” – Női sorsok és családi örökségek Hevesi Fanni rendezésében
Három generáció, három női sors, egy mélyreható családi örökség. Hevesi Fanni, az SZFE fizikai színházi rendező és koreográfus osztályának végzős hallgatója, Alice Birch Egy öngyilkosság anatómiája című formailag rendhagyó, mégis megrázó erejű darabját állította színpadra. Az előadás fókuszában a több generáción átívelő traumák és a női identitás állnak – egy olyan színházi világban, ahol a női történetek gyakran háttérbe szorulnak. A rendezővel a koncepció születéséről, a színészi munkáról és a hallgatás örökségéről beszélgettünk.
Miként alakult ki az előadás koncepciója, és milyen dramaturgiai megfontolások vezéreltek a műválasztás során?
Az előadás középpontjában a több generáción is átívelő problémák állnak, különös tekintettel a női sorsokra. Rendezőként alapvetően fontosnak tartottam, hogy a női főszereplők legyenek túlsúlyban a színpadon. A drámairodalom hagyományosan férfi szereplőknek juttatja a jelentősebb karaktereket – bár természetesen a nőalakokban is rejlik drámai kifejezőerő. Számomra viszont éppen ez jelentette a kihívást: olyan darabokat kerestem, amely a női nézőpontot helyezi előtérbe.
Amikor Hevér Ádám dramaturg elkészítette Alice Birch kortárs brit szerző művének első négy jelenetét, annak formai megoldása azonnal elbűvölt. A mű felépítésének sajátossága, hogy három jelenet is párhuzamosan játszódik benne. Ezek viszont egymásra is hatást gyakorolnak, amit nagyon izgalmasnak találtam. A téma az öngyilkosság kérdését boncolgatja, én pedig kezdetben úgy véltem, nem vagyok érintett azokban a traumákban, amelyek több generáción is átívelnek – a munka során viszont rá kellett ébrednem ennek az ellenkezőjére. Magam is küzdök ezekkel a konfliktusokkal, bár szerencsére nem ilyen mértékig. Végül három tényező határozott meg ebben az előadásban: a formai újítás lehetősége, a téma mélysége és a női karakterek túlsúlya.
Milyen szempontok vezéreltek a szereplőválogatás során és hogyan alakult a próbafolyamat ennél az igencsak összetett műnél?
Kivételes színészi képességekkel rendelkező alkotókkal vehettem körül magam. Fontos volt számomra, hogy érzékeny és egyben intellektuálisan is fogékony színészekkel dolgozhassak. Ez azért bizonyult kulcsfontosságúnak, mert a mű tizenhat jelenete háromszoros ismétlődéssel – tehát összesen negyvennyolc színpadi szituációban – egyszerre három életutat követ nyomon. Tehát nagy odafigyelést és higgadtságot igényel minden szereplőtől – emellett rugalmasságot is, hiszen a darab formája rengeteg hibalehetőséget hordoz magában. Csodálatos volt látni, hogy a csapat ezeket közösen mindig megoldja, a tagok pedig akkor is segítik a társukat, amikor az adott illető épp egy másik generáció történetének jelenetén dolgozik.
A fél évig tartó próbafolyamat során – amelyet az időbeli korlátok szabtak meg – kezdetben külön-külön dolgoztuk fel a jeleneteket. Ez a módszer lehetővé tette, hogy a alaposan elemezzük a három női főhős motivációit és cselekedeteik mögött húzódó okokat.
Hogyan jellemeznéd Carol figuráját, aki az előadás kiindulópontja?
Carol, a történet nagyanyja depressziós személyiség, akinek egyetlen vágya a halál. Az ő tragédiája éppen abban rejlik, hogy folyamatosan megmentik. Az előadás nyitóképében megtudjuk, hogy tablettákat szedett be, alkoholt fogyasztott, felvágta az ereit, és egy vízzel teli kádban találták meg – tehát minden eszközt bevet szándéka megvalósítása érdekében. Amikor pedig férje megmenti, házasságuk – amely korábban sem volt felhőtlen – végleg megromlik. A férj családja azt javasol megoldásként, hogy legyen gyermekük. Paradox módon Carol anyai ösztönei épek: lányát mélyen szereti, ám már csecsemőkortól tudja, hogy csak a gyermek önállóvá válásáig marad vele, azt követően pedig ki fog majd lépni ebből a kötelékből, amely túlterheli érzelmileg.
Miként folytatódik a generációs trauma a többi női szereplőnél?
Carol lánya 16 éves, amikor végül elveszti az anyját. Ezzel a traumával képtelen megbirkózni, és heroinfüggővé válik, majd többszöri túladagolás után a tiszta életet választja egy kommuna segítségével. Megismerkedik egy dokumentumfilmessel, és szerelembe esnek. Terhessége után azonban szülési depresszióba esik, végül pedig ő sem bírja tovább. Bár nála már van fejlődés, hiszen nem kénytelenségből vagy végső kétségbeesésből vállal gyereket, hanem valódi szerelemből. A sikerhez azonban még ez is kevés, és ő is elbúcsúzik az életétől. Ott marad a lánya, aki immár két felmenőjének a terhét is tovább cipeli, holott ekkor ő még csak csecsemő.
Hogyan jelenik meg a harmadik generáció képviselője, illetve milyen módon próbálja megszakítani a családi átkot – ha egyáltalán kísérletet tesz rá?
A harmadik szál az unoka szerepét mutatja be, aki gyökerek nélkül nőtt fel, hiszen édesanyja öngyilkos lett, apja pedig viszonylag gyorsan túllépett a tragédián – neki új felesége, gyermekei, sőt unokái is vannak. Orvos lesz, ami érdekes párhuzam, mert amíg a nagymama dolgozni szeretne, viszont nem engedik az állapota miatt, addig az unoka sikeres szakember és munkamániás. Identitászavaros, férfiakhoz és nőkhöz egyaránt vonzódik, de nem tudja magát elkötelezni. Visszaköltözik abba a házba, ahol az öngyilkosságok történtek. Bár az eseményekről nem tud konkrét dolgokat, ösztönösen keresi gyökereit és a válaszokat. Orvosként egyetlen megoldást talált a családi átok megszakítására: sterilizáltatja magát, és eladja a házat, ahol minden szenvedés elkezdődött. Ezzel viszont más lehetőségektől is elszakítja magát. Mivel senki sem mesélte el neki az igazságot, (csupán legendákat hallott, amelyeket egyedül nem tud felfejteni), ezért győz nála a racionalitás. Úgy dönt: ha nem adja tovább az életet, akkor ezt a családi terhet másnak már nem kell elszenvednie. Érdekes mozzanat az elődadás végén, hogy másban nem is gondolkodik – ezt érzi az egyetlen lehetséges megoldásnak.
Egyéb hírek
„Dolgozzunk gyomorból!” – Szabó Réka a Himnuszról, örökölt történetekről és a jelen kérdéseiről
A Magyar Kultúra Napján Szabó Rékával, az SZFE oktatójával és a Nemzeti Színház dramaturgjával arról beszélgettünk, hogyan él tovább a Himnusz személyes emlékezetünkben, miként lehet a kollektív történelmi tapasztalatokat ma is érvényesen megszólaltatni, és hol húzódik a határ tisztelet és újraértelmezés között a kortárs színház és irodalom világában.
Meghívó Dobri Dániel Béla DLA disszertációjának nyilvános védésére
A Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori és Habilitációs Tanácsa nevében tisztelettel meghívjuk Dobri Dániel Béla DLA disszertációjának nyilvános védésére.
Magyar siker az Egyesült Államokban: Somossy Barbara diplomafilmje a legrangosabb nyugati parti fesztiválok egyikén
Nagy büszkeséggel számolunk be arról, hogy az SZFE Filmrendező művész MA szakán 2023-ban végzett hallgatónk, Somossy Barbara Takarásban című diplomafilmje meghívást kapott az Egyesült Államok egyik legfontosabb rövidfilmes seregszemléje, a Dam Short Film Festival versenyprogramjába. Az Oscar-jelölt Koltai Lajos kreatív produceri közreműködésével készült alkotást több száz pályamű közül választották be a mindössze 12 nemzetközi filmet számláló mezőnybe.
Három nap zsongás a Hungexpón: az SZFE idén is bemutatkozott az Educatio Kiállításon
„Miből áll a felvételi?” és „Van-e esélyem bejutni?” – ezek voltak a leggyakrabban feltett kérdések a 2026. január 8–10. között megrendezett Educatio Oktatási Szakkiállításon, ahol a Színház- és Filmművészeti Egyetem idén is saját standdal vett részt. A háromnapos rendezvény során az érdeklődők az egyetem hallgatóival, munkatársaival és számos oktatóval is találkozhattak, akiknek személyesen is feltehették kérdéseiket.
Adventi utazás címmel mutatott be vizsgafoglalkozást az SZFE harmadéves drámainstruktor osztálya
,,Egyetlen helyes gondolat megfordíthatja a sorsot” – ez a Senecától kölcsönzött idézet is lehetne az előadás mottója: osztályközösségünkben kiemelten fontosnak tartjuk, hogy egymásnak időt és meghallgattatást adjunk. Tudjuk, hogy egy mély beszélgetés, a csönd ereje és pár kedves gesztus sokat segíthet, főleg az ünnepekhez közeli időszakban.
Megjelent A televízió volt az életünk című kötet – az íróval, Babiczky Lászlóval beszélgettünk
Babiczky László életútja szorosan összefonódik a magyar televíziózás történetével: a kezdeti asszisztensi munkától a Pécsi Körzeti Stúdió vezető rendezői feladatain át a Magyar Televízió archívumának megmentéséig. 1974-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, tavaly vette át az ötvenéves diplomáját, valamint 2025. nyarán jelent meg A televízió volt az életünk című kötete, ennek kapcsán beszélgettünk vele.
Nézőkutatás a Színház- és Filmművészeti Egyetemen
A Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskolája 2025-ben kutatást indított, hogy az intézményben készülő (vizsga)előadásokkal kapcsolatos nézői véleményeket, reflexiókat vizsgálják
SZFE-s hallgatók az X-Faktor kamerapróbáin
Idén rendkívüli szakmai lehetőség nyílt az SZFE hallgatóinak a Karrieriroda szervezésében: részt vehettek az X-Faktor válogatóinak és élő adásainak technikai előkészítésében.
