SZFE-s előadások az Ördögkatlan Fesztiválon

2025 július 29., kedd 11:00.
Share

A ma induló Ördögkatlan Fesztiválon a Színház- és Filmművészeti Egyetem öt előadással képviselteti magát. Az érdeklődők láthatják a Prométheusz-projektet, a Merülő Szaturnuszt, Az ember, akinek kőből volt a szíve című bábelőadást, A Spoon River-i holtakat és a Passiót.

Prométheusz-projekt

Gránicz Maja Prométheusz-projekt című alkotását Lukács Ádám rendezésében láthatja az Ördögkatlan közönsége a beremendi tornateremben holnap 13 és 17 órától. Az előadás egy showműsor kereteiben járja körül azt a kérdést, mi történne, ha Prométheusz ma térne vissza az emberek közé.

Fotó: Kuttner Ádám

 

Merülő Szaturnusz

A Merülő Szaturnuszt a nagyharsányi Szoborpark Amfiteátrumában mutatják be hallgatóink holnap 21 órától. A darab egy etűdfüzér, amely Ady Endre, Bertolt Brecht, Hamvas Béla, Hervay Gizella és Weöres Sándor szövegei alapján készült, és az emberi lét örök kérdéseit járja körül.

Fotó: Kuttner Ádám

 

Az ember, akinek kőből volt a szíve

Augusztus 1-én 10 órától látható majd a nagyharsányi Narancsligetben A kőszívű ember című magyar népmese nyomán készült Az ember, akinek kőből volt a szíve c. bábelőadás. A darab körülbelül 35-45 perces, megtekintése hatéves kortól ajánlott.

 

A Spoon River-i holtak

Szintén augusztus 1-én, két alkalommal (14:30 és 18 órától) mutatják be A Spoon River-i holtakat a beremendi színházteremben. A Lehel Vilmos által rendezett előadás alapjául szolgáló Edgar Lee Masters mű egy képzeletbeli kisváros lakóinak sírfelirataiból épül fel, és megrázó módon tárja elénk az amerikai társadalom minden rétegét, hibáit és fájdalmait.

Fotó: Kuttner Ádám

 

Passió

A fesztivál utolsó SZFE-s előadása Háy János Passió-jának koncert-színházi adaptációja lesz pénteken, 21 órától a nagyharsányi Szoborpark Amfiteátrumában.

„A Színház- és Filmművészeti Egyetemen ötödéves színművész hallgatóként fontosnak érzem, hogy a passiótörténetet a generációm minél szélesebb rétegei is megismerhessék. Osztálytársaimmal kiegészülve korunkra reflektálva hozzuk közelebb Krisztus szenvedéstörténetét, egy bábbal jelképezve Jézus testének és lelkének, emberi és isteni voltjának kettősségét.” – Lukács Ádám, rendező.

Részlet Háy János Passiójából. Fotó: Sorok Péter / Petőfi Kulturális Ügynökség

Egyéb hírek

SZFE-s hallgatókkal születik újjá A padlás Debrecenben

A titokzatos padlás, ahol mese és valóság összeér. A legsikeresebb magyar musical ezúttal új köntösben elevenedik meg Csáki Benedek, az SZFE nemrég végzett hallgatójának rendezésében. A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói aktív alkotóként vesznek részt a produkcióban, friss energiával, mai gondolatokkal és merész kérdésekkel töltve meg a darabot. A bemutató sincs fényév távolságra: január 30-án debütál a debreceni oDEon Színház színpadán.

Színes pokol: SZFE-s hallgató filmje is látható a Magyar Filmszemlén

Egyetemünk másodéves filmrendező hallgatója, Kis Xavér első önálló rövidfilmje. A Színes pokol, amely a nemek közti kommunikációról és a színészi kiszolgáltatottságról szól, már három hazai fesztivál programján szerepel, köztük a közelgő 45. Magyar Filmszemlén. Ennek kapcsán beszélgettünk vele, azt is megtudtuk, milyen út vezetett idáig.

Ló, AI és Hamvas: ilyen lesz a februári Alkotóműhelyek Hete

Hogyan lesz egy lóból kaszkadőrló? Helyettesítheti-e az AI a szinkronhangot? Van-e hasonlóság Hamvas és Márai esztétikája között? – csak néhány cím az Alkotóműhelyek Hete programjából, amely február 9. és 13. között várja az SZFE hallgatóit és munkatársait. De, aki lazábban kezdené a szemesztert és inkább énekelne, táncolna vagy filmeket nézne, az is talál kedvére való programot.

Élmezőnyben az SZFE a művészeti és művészetközvetítési képzési terület rangsorában

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) a Művészet és művészetközvetítés képzési területen a 21 hazai rangsorolt felsőoktatási intézmény közül országos szinten a 2. helyen áll az UNIside 2026 legfrissebb egyetemi rangsora szerint. A kiadvány kiemeli, hogy az SZFE különösen erős a hallgatói kiválóság és az oktatói minőség terén, miközben színművész képzése országosan a legnépszerűbb.

Mária örök útjairól – beszélgetés dr. Tari János operatőr-filmrendezővel

Dr. Tari János, operatőr-filmrendező, az SZFE egykori hallgatója, ma elismert oktatója egy ambiciózus dokumentumfilm-projektről mesélt nekünk. A készülő alkotás a Szűz Mária-kultusz európai kultúrtörténetét dolgozza fel. Melyek voltak a film mögött álló személyes motivációk, milyen szerencsés véletlenek adódtak a forgatás során és hogyan lehet hitelesen megjeleníteni ezt a hagyományt? – Többek között ezekről is kérdeztük az alkotót.

„Dolgozzunk gyomorból!” – Szabó Réka a Himnuszról, örökölt történetekről és a jelen kérdéseiről

A Magyar Kultúra Napján Szabó Rékával, az SZFE oktatójával és a Nemzeti Színház dramaturgjával arról beszélgettünk, hogyan él tovább a Himnusz személyes emlékezetünkben, miként lehet a kollektív történelmi tapasztalatokat ma is érvényesen megszólaltatni, és hol húzódik a határ tisztelet és újraértelmezés között a kortárs színház és irodalom világában.

Meghívó Dobri Dániel Béla DLA disszertációjának nyilvános védésére

A Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori és Habilitációs Tanácsa nevében tisztelettel meghívjuk Dobri Dániel Béla DLA disszertációjának nyilvános védésére.

Magyar siker az Egyesült Államokban: Somossy Barbara diplomafilmje a legrangosabb nyugati parti fesztiválok egyikén

Nagy büszkeséggel számolunk be arról, hogy az SZFE Filmrendező művész MA szakán 2023-ban végzett hallgatónk, Somossy Barbara Takarásban című diplomafilmje meghívást kapott az Egyesült Államok egyik legfontosabb rövidfilmes seregszemléje, a Dam Short Film Festival versenyprogramjába. Az Oscar-jelölt Koltai Lajos kreatív produceri közreműködésével készült alkotást több száz pályamű közül választották be a mindössze 12 nemzetközi filmet számláló mezőnybe.

Több betöltése Több betöltése
Széchenyi Terv Plusz
Széchenyi 2020