SZFE-s hallgatók nyertek díjat a TÁNC Nemzetközi Kortárs Fesztiválon

2024 június 5., szerda 12:58.
Share

A Nemzetközi Kortárs Fesztivál 2024 legígéretesebb pályakezdő díját idén az SZFE hallgatói, Konkádor Ajsa Panka és Bari István kapták. A TÁNC Nemzetközi Kortárs Fesztivált 26. alkalommal rendezték meg Veszprémben, a Pannon Várszínház szervezésében május 29. és június 2. között.

Az esemény nemcsak a magyar kortárs táncművészet egyik legfontosabb találkozója, hanem egyben a művészeti ágak közötti párbeszéd és együttműködés ünnepe is.

A Legígéretesebb Pályakezdő Díjat az SZFE hallgatói, Konkádor Ajsa Panka és Bari István nyerték el „Székek” című előadásukkal.

A fesztivál célja, hogy Magyarország és Európa kiemelkedő együttesei találkozzanak, hosszú távú kapcsolatokat építsenek ki, és a különböző korosztályok – gyermekek, fiatalok és idősek – megértsék és beszéljék a kortárs művészetek nyelvét. Az idei év különleges lehetőséget nyújtott a nemzetközi kapcsolatteremtésre és a közös gondolkodásra a jövőről, a jelenről és a múltról.

A fesztivál nemcsak a színházi terekben, hanem Veszprém utcáin és épületeiben is életre kelt, bevonva a civil közösségeket és hangsúlyozva a művészetek egymásra utaltságát és közös felelősségét. Az esemény ismét bebizonyította, hogy a kortárs táncművészet dinamikusan fejlődő és sokszínű terület, mely képes határokon átívelő párbeszédet teremteni és maradandó élményeket nyújtani a közönség számára.

Gratulálunk Konkádor Ajsa Pankának és Bari Istvánnak a megérdemelt elismeréshez!

Egyéb hírek

Meghívó Hruby Edit DLA disszertációjának nyilvános védésére

A Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori és Habilitációs Tanácsa nevében tisztelettel meghívjuk Hruby Edit DLA disszertációjának nyilvános védésére.

A kortárs média és a forgatókönyvírás új kézikönyvei - páros könyvbemutató az SZFE-n

Az SZFE Könyvek sorozat két új kötete is bemutatkozott október 15-én az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A friss kiadványok között szerepel a Médialexikon webbook, valamint Patrick Nash Rövidfilmesek kézikönyve című tankönyvének magyar fordítása, amely gyakorlati példákon keresztül ismerteti a rövidfilmes forgatókönyvírás alapjait.

Öt művészeti egyetem ünnepelt közös gálán a Müpában

Október 12-én a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében közös gálaműsor keretében ünnepelte alapítása évfordulóját a Színház- és Filmművészeti, a Liszt Ferenc Zeneművészeti, a Moholy-Nagy Művészeti és a Magyar Táncművészeti Egyetem.

Diplomafilm-bemutató az SZFE-n: nyolc diák filmje a vásznon

Október 20-án, hétfőn 17 órakor mutatják be az SZFE Vilmos Zsigmond Intézet Filmrendező és Filmoperatőr művész MA (2021-2023) szakos hallgatói diplomafilmjeiket az Urániában.

 

Páros könyvbemutató az Urániában – Az SZFE Könyvek sorozat új kötetei

Október 15-én szerdán 13 órakor az Uránia Nemzeti Filmszínház ad otthont az SZFE Könyvek sorozat legújabb köteteit bemutató eseménynek. Két, a hazai médiatudományi és filmes oktatás számára egyaránt fontos, hiánypótló kiadvány kerül a közönség elé: egy webbook a média fogalmi és elméleti alapjairól, valamint egy tankönyv a forgatókönyvírás művészetéről, illetve módszertanáról.

Felvidéki terepszemlén jártak az SZFE dokumentumfilmesei

A Színház- és Filmművészeti Egyetem dokumentumfilm-rendező MA szakos hallgatói október 10-én a Felvidék egyik különleges térségébe, a Medvesaljára látogattak el első közös projektfilmjük terepszemléje keretében.

Öt művészeti egyetem ünnepelt közös gálán a Müpában

Október 12-én a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében közös gálaműsor keretében ünnepelte alapítása évfordulóját a Színház- és Filmművészeti, a Liszt Ferenc Zeneművészeti, a Moholy-Nagy Művészeti és a Magyar Táncművészeti Egyetem.

Az SZFE-n tart mesterkurzust Antal Nimród filmrendező

A Színház- és Filmművészeti Egyetem szervezésében Antal Nimród, magyar származású amerikai filmrendező tart exkluzív mesterkurzust 2025. október 10-én pénteken a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetben.

Több betöltése Több betöltése
Széchenyi Terv Plusz
Széchenyi 2020