Három generáció – egy trauma

Alice Birch neve itthon talán még kevésbé cseng ismerősen, pedig színpadra írt műveit ma már számos országban játszák. Névjegyét nemcsak a színházban tette le, olyan ismert filmek és televíziós sorozatok forgatókönyvét is ő írta, mint a többszörösen díjazott Lady Macbeth, A csoda, vagy a Rachel Weisz főszereplésével készült, Két test, egy lélek amerikai televíziós minisorozat. Te hogyan találtál rá?

Eddig én sem ismertem igazán a műveit. Egy olyan darabot kerestem, amely lehetőséget ad a csapatmunkára. Emellett fontos szempont volt, hogy a főszereplők nők legyenek. Hevér Ádám dramaturg több darabot is ajánlott, és az Egy öngyilkosság anatómiája pár jelenetét le is fordította. Azonnal magával ragadott a darab különleges formanyelve, már az a néhány oldal is mély hatást gyakorolt rám. Miután Ádám lefordította a teljes művet, nem volt kérdés, hogy ezt szeretném színpadra vinni. Az engedélyezési folyamat is zökkenőmentesen zajlott, a szerző gyorsan reagált a megkeresésünkre és alaposan tájékozódott, mielőtt megadta a hozzájárulását.

A címből is sejthetjük, hogy nem egy könnyű darab, majd ezt az első jelenet igazolja is. Látunk egy fiatal, szép nőt, aki épp egy öngyilkossági kísérleten van túl…

A történet három generáció, egy anya, lánya és unokája sorsát meséli el, mindhárman a harmincas éveikben járnak. Az „anya”, Carol súlyosan depressziós, nem akar élni, de a körülötte élő emberek ezt nem fogadják el és mindenképp segíteni szeretnének neki. Ők egy gyermeki szócsövön, Daisyn keresztül javasolják neki, hogy egy gyerek megszületése talán megoldhatja a problémáit. Ezt a ,,megoldást” azért sokan ismerjük. Carol végül megpróbája és anya lesz, de a depresszióján ez nem segít. Az anyai ösztönök és a gyermeke iránt érzett szeretete következtében nem tesz újabb kísérletet az öngyilkosságra, de összességében egy túlélést látunk a lánya 16 éves koráig. Anna traumája az édesanya elvesztése, vele heroinfüggőként találkozunk, majd az élete kezd helyre jönni. Tiszta lesz, megismerkedik későbbi férjével, és családot alapítanak. Viszont a szülés után mérhetetlenül depressziós lesz, és menekülési útvonalnak ő is az öngyilkosságot választja. Az anyátlanul felnőtt „unoka”, Bonnie látszólagosan egy tökéletes életet él, sikeres orvos, viszont nincsennek gyökerei, bizonytalanságban él, nem tud kötődni és fél. Nem szeretné, ha a ,,családi mintához” ő is asszisztálna, így a sterilizálás mellett dönt, és eladja azt a házat, amihez köthetőek a tragédiák. A kérdés, hogy létezik-e genetikai determináció? Megtörhetjük-e azt? Erre keressük a választ.

Manapság egyre több darab foglalkozik női sorsokkal, nőket érintő problémákkal. Neked ez miért volt fontos?  

Ez válasz egy társadalmi igényre is, de én inkább praktikus okok miatt választottam ezt a darabot. Szerettem volna női főszerepekkel dolgozni és azt, hogy a hallgatótársaim közül a lányok ilyen kaliberű szerepekben is kipróbálhassák magukat. Természetesen fontosnak tartom azt is, hogy ekkora fajsúlyú dolgokról beszéljünk, bár azt gondolom, hogy ez a téma nem kizárólag nőkhöz köthető. Alice Birch ezt a darabot nőkre írta, és jól is tette, de lehetne éppen három férfi is a főszereplő. Az öngyilkosság nem köthető nemekhez.  

Nemcsak rendezel, számos darabban játszottál, játszol is. Melyiket szereted jobban? 

Abszolút a rendezést, vagyis most ezt gondolom. Imádom nézni a folyamatot, ahogyan alakul valami, ahogy a színészek próbálnak. Az számomra egy csodálatos érzés, amikor a színpadon megvalósul az, ami addig a fejemben élt. Persze előfordul, hogy a színészek teljesen másként hozzák ki a jelenetet, de az is rendkívül izgalmas tud lenni.