Koncz Gábor kapta az idei Kossuth-nagydíjat

2025 március 17., hétfő 14:30.
Share

Március 15-e alkalmából átadták a Vigadóban a legmagasabb állami kitüntetéseket, a Kossuth-díjakat. A nagydíjat idén a 86 éves Koncz Gábor színművésznek ítélték oda, Lajos Tamás, a Színház- és Filmművészeti Egyetemért Alapítvány kuratóriumának tagja pedig Kossuth-díjban részesült.

Koncz Gábor 1938. július 8-án született Mezőkeresztesen, 1959 és 1963 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt, pályáját vidéki színházaknál kezdte, majd 1965-től a József Attila Színház, 1974-től a Vígszínház társulatának tagja volt. 1984-től a Madách Színház színésze, 1992-től pedig szabadfoglalkozású művészként dolgozott több társulatban is. A színjátszás mellett színpadi rendezőként és filmszínészként is elismert lett. Láthattuk többek közt az Egri csillagokban (1968), címszereplőként a Gyula vitéz télen-nyáron (1970) című szatírában és a Fekete gyémántokban (1976). Pályája során számos díjjal ismerték el munkásságát: Jászai Mari-díj (1968), Érdemes művész (1982), Kossuth-díj (1997) és a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2007).

Lajos Tamás producer a Semmelweis című film forgatásán. Fotó: Balogh Zoltán / MTI

Lajos Tamás Balázs Béla-díjas operatőr, producer 1964. április 19-én született Pécsen. 1989-ben végzett a Janus Pannonius Tudományegyetem jogi karán, majd 1991-ben a Színház és Filmművészeti Egyetem operatőr szakán diplomázott. 1982–1989 között a Magyar Televízió, 1989-ben a MAFILM operatőre volt, reklámokat, televíziós- és játékfilmeket is készített. Alapítója és társtulajdonosa a Service Film Positive Kft.-nek. 2016 és 2018 között a Nemzeti Kulturális Alap filmművészeti kollégiumának vezetője. 2001-től a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára volt, 2020 óta a Színház- és Filmművészeti Egyetemért Alapítvány kuratóriumának tagja. Producere volt többek közt A berni követ, az Örök tél, a Blokád, a Semmelweis című játékfilmeknek, valamint a Hosszú Katinká pályafutását bemutató Katinka, a Krausz Ferenc – Az elektronok nyomában és A legpompásabb emberi elme – Neumann János élete című dokumentumfilmeknek. Munkásságának elismeréseként többek között 2018-ban Balázs Béla-díjjal tüntették ki, 2019-ben megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozatának kitüntetését, 2021-ben pedig érdemes művész lett.

Egyéb hírek

Magyar siker az Egyesült Államokban: Somossy Barbara diplomafilmje a legrangosabb nyugati parti fesztiválok egyikén

Nagy büszkeséggel számolunk be arról, hogy az SZFE Filmrendező művész MA szakán 2023-ban végzett hallgatónk, Somossy Barbara Takarásban című diplomafilmje meghívást kapott az Egyesült Államok egyik legfontosabb rövidfilmes seregszemléje, a Dam Short Film Festival versenyprogramjába. Az Oscar-jelölt Koltai Lajos kreatív produceri közreműködésével készült alkotást több száz pályamű közül választották be a mindössze 12 nemzetközi filmet számláló mezőnybe.

Három nap zsongás a Hungexpón: az SZFE idén is bemutatkozott az Educatio Kiállításon

„Miből áll a felvételi?” és „Van-e esélyem bejutni?” – ezek voltak a leggyakrabban feltett kérdések a 2026. január 8–10. között megrendezett Educatio Oktatási Szakkiállításon, ahol a Színház- és Filmművészeti Egyetem idén is saját standdal vett részt. A háromnapos rendezvény során az érdeklődők az egyetem hallgatóival, munkatársaival és számos oktatóval is találkozhattak, akiknek személyesen is feltehették kérdéseiket.

Adventi utazás címmel mutatott be vizsgafoglalkozást az SZFE harmadéves drámainstruktor osztálya

 

,,Egyetlen helyes gondolat megfordíthatja a sorsot” – ez a Senecától kölcsönzött idézet is lehetne az előadás mottója: osztályközösségünkben kiemelten fontosnak tartjuk, hogy egymásnak időt és meghallgattatást adjunk. Tudjuk, hogy egy mély beszélgetés, a csönd ereje és pár kedves gesztus sokat segíthet, főleg az ünnepekhez közeli időszakban.

Megjelent A televízió volt az életünk című kötet – az íróval, Babiczky Lászlóval beszélgettünk

Babiczky László életútja szorosan összefonódik a magyar televíziózás történetével: a kezdeti asszisztensi munkától a Pécsi Körzeti Stúdió vezető rendezői feladatain át a Magyar Televízió archívumának megmentéséig. 1974-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, tavaly vette át az ötvenéves diplomáját, valamint 2025. nyarán jelent meg A televízió volt az életünk című kötete, ennek kapcsán beszélgettünk vele.

Nézőkutatás a Színház- és Filmművészeti Egyetemen

A Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskolája 2025-ben kutatást indított, hogy az intézményben készülő (vizsga)előadásokkal kapcsolatos nézői véleményeket, reflexiókat vizsgálják

SZFE-s hallgatók az X-Faktor kamerapróbáin

Idén rendkívüli szakmai lehetőség nyílt az SZFE hallgatóinak a Karrieriroda szervezésében: részt vehettek az X-Faktor válogatóinak és élő adásainak technikai előkészítésében.

Pilinszky a színpadon Isztambulban – Szilágyi Bálint vezetésével

Szilágyi Bálint, a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves színházrendező osztályának vezetője, nemrég rendkívül inspiráló színházi projektet vezetett az isztambuli Mimar Sinan Egyetemen, amelynek középpontjában Pilinszky János művei álltak.

„A hangomat édesanyámtól örököltem” – interjú Fogl Noémivel, végzős zenés színművész hallgatónkkal

„Csak egyszer legyek végre sztár!” – énekelte a díjátadó gálán Fogl Noémi, a X. Danubia Talents Nemzetközi Zenei Verseny operett–musical kategóriájának abszolút első helyezettje. A miénk már biztosan az és kívánjuk, hogy azon álma, hogy egyszer primadonnaként álljon a színpadon, teljesüljön. Kiss-B. Attila és Homonnay Zsolt végzős osztályának hallgatójával a verseny után jövőbeli terveiről is beszélgettünk.

Több betöltése Több betöltése
Széchenyi Terv Plusz
Széchenyi 2020